Milliárdos árvízkár várható

Vágólapra másolva!
Ha sehol nem szakadnak át a folyók menti gátak, akkor az árvízkárok elérhetik, meghaladhatják az 1 milliárd forintot, ellenkező esetben azonban megbecsülni sem tudják a szakértők a várható biztosítói kifizetéseket.
Vágólapra másolva!

Magyarország piacvezető lakásbiztosítójához, az Aegon Magyarországhoz a dunai árvízzel kapcsolatban eddig 240 kárbejelentés érkezett, a károk becsült összege mintegy 50 millió forint. A társaság a lakásbiztosítási piacon 37 százalékos részesedéssel rendelkezik, s 1,05 millió ilyen biztosítást kezel. Magyarországon összesen 2,879 millió lakásbiztosítás van.

Az Aegon az elöntött településeken elsősorban Szob, Nagymaros, Dömös, Kismaros térségében a kitelepített biztosítottak részére azonnal 100 ezer forint gyorselőlegeket utalt át, összesen mintegy 2 millió forint összegben.

A társaság közlése szerint a károk felmérése folyamatos, a felmérés elsősorban a nem állandó jelleggel lakott ingatlanok, hétvégi házak, nyaralók esetében nem történt még meg.

A biztosító felmérése szerint az árvíz leginkább Szobot sújtotta, itt az átlagos kárnagyság 1-1,5 millió forint: 11 ilyen esetet regisztráltak a kárszakértők.

Nagymarosnál és Pilismarótnál 500-600 ezer, a többi településen 100-150 ezer forintos átlagkárral számol a társaság.

Az Aegon szakértői további bejelentésekkel számolnak, hiszen tapasztalataik szerint a károsultak ilyenkor még elsősorban az értékmentéssel, kármegelőzéssel vannak elfoglalva, s csak később tesznek bejelentést.

A tiszai árvízi védekezéshez kapcsolódóan az Aegon kitelepítési gyorssegéllyel könnyíti meg ügyfelei számára a költözést összesen 10 millió forint értékben: ez az összeg nem az árvíz károk helyreállítását, hanem a kitelepítéssel kapcsolatos költségek kiegyenlítését szolgálja. Az erre jogosultak 30-40 százaléka vette föl eddig a gyorssegélyt.

Sipos József, az Allianz Hungária Biztosító ügyvezető igazgatója elmondta: társaságuk második a lakáspiacon, részesedésük 20 százalék körüli, s mintegy 530 ezer biztosítást kezelnek.

Hozzátette: eddig több mint 100 lakossági és egy-két tucat vállalkozói, ipari-mezőgazdasági bejelentés érkezett hozzájuk. A lakossági károk eddig összesen több mint 50 millió forintot, a vállalkozóiak pedig 250 millió forint tesznek ki.

Sipos József elmondta azt is, hogy a Körösök vidékén kedden megkezdték az 50 ezer forintos gyorssegély átadását 295 családnak.

Ertl Pál, az Uniqa Biztosító igazgatósági tagja elmondta: a társasághoz eddig összesen 20 dunai árvízzel kapcsolatos kárbejelentés érkezett, 15-20 millió forint értékben. Bejelentés érkezhet még a Tiszával összefüggésben, aminek értékét maximum 10 millió forintra teszi a társaság.

Ertl Pál szerint azonban az is elképzelhető, hogy nem kapnak már újabb bejelentést. Ennek hátterében részben az áll, hogy az Uniqának nagyon kicsi a folyó-közeli biztosítási állománya.