Megszavazták a 600 forintos Richter osztalékot

Vágólapra másolva!
A Richter Gedeon Rt. éves rendes közgyűlésén az elmúlt év értékelése mellett megszavazták a törzsrészvények után járó 600 forintos osztalékot.
Vágólapra másolva!

A Richter Gedeon 2005-ben a konszolidált adatok szerint több mint 172 milliárd forintos árbevételt ért el, ami több mint 15 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az adózás előtti eredmény meghaladta a 46 milliárd forintot, az adózott eredmény közel 46 milliárd forint lett, ami szintén jelentős, mintegy 15 százalékos növekedést jelent.

Az üzleti eredményeket kommentálva Bogsch Erik elmondta, a 2005-ös jó teljesítményt egyre élesedő piaci versenyben érték el. A FÁK-országok szerepe a rossz árfolyamváltozások ellenére ebben óriási volt, köszönhetően a jó környezetnek, az új, 2005 januárjában indult támogatási programnak. Ez, a magyar gyógyszertámogatáshoz hasonló rendszer mintegy 1,7 milliárd dollár értékben biztosított támogatást mintegy 15 millió lakos számára. Az egykori FÁK-országokból származó árbevétel 40 százalékot nőtt 2004-hez képest, a piacok között a legnagyobb mértékben. A magyar piacon elért eredményekről a vezérigazgató azt mondta, a változó környezetben új termékekkel sikerült jó eredményt elérni. Az újonnan bevezetett termékekkel a bevételek 70 százalékát sikerült produkálni. A bevételek mintegy 16 százalékkal gyarapodtak.

Az Európai Unióban erősödő generikus versennyel kell szembenézni, de így is sikerült tíz százalék fölötti bevételnövekedést produkálni. Az Egyesült Államok piacára is igaz a konkurencia erődödése, az ide irányuló korábban jelentős hatóanyag-szállítások az utóbbi időben visszaszorultak, az árbevételek itt tíz százalékot meghaladó mértékben csökkentek. Az egyéb országok piacain körülbelül tíz százalékos bevételnövekedést értek el.

Összességében az egykori FÁK-országok területén, Közép-Európában és a magyar piacon volt a legnagyobb növekedés; az elmúlt tíz évben átlagában minden piac háromszorosára nőtt a bevétel.

Beruházásokra tavaly mintegy 25 milliárd forintot költöttek, a cégnek leányvállalatai (gyáregységei) működnek Lengyelországban, Romániában, Oroszországban és Indiában. A kiadási oldalon meg kell említeni az OEP-nek (Országos Egészségpénztár, tulajdonképpen a gyógyszerkassza kipótlására) befizetett 600 millió forintot.

A vállalat húzótermékei között is ki kell emelni a nőgyógyászati termékeket, az ezekből származó bevétel hétszeresére nőtt az elmúlt tíz évben. Ezen kívül a szív és érrendszeri gyógyszerek is jelentős szerepet játszanak a gyógyszergyár termékstruktúrájában. A sikeres üzleti tevékenységhez elengedhetetlen volt, hogy sikerült felismerni a piaci réseket, és oda elősorban a szaktudás segítségével be is törtünk - mondta Bogsch Erik. Egyébként a cég stratégiájában a piaci rések kihasználása kimondva is szerepel, ahogy a licenctevékenység, és a k&f is kiemelt fontosságú a cég számára; mindezt pedig hosszú távú szállítási szerződésekkel igyekszenek megerősíteni.

A Richter Gedeon Rt. jelenleg 7,6 százalékos részesedéssel harmadik a magyar piacon.