Az Egis volt a főszereplő a tőzsdén

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 156,60 pontos csökkenéssel, 25 145,78 ponton zárt szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,62 százalékos mérséklődés.
Vágólapra másolva!

Viszonylag erős, 22,687 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények árfolyamai közül csak az olajpapír ára emelkedett.

Horváth Zoltán, a CIB Bank üzletkötője szerint csendesen, "nagyobb meglepetések" nélkül telt a szerdai kereskedési nap.

A piac alakulását a gyorsjelentések megjelenését megelőző, szokásos kivárás határozta meg - tájékoztatott az üzletkötő. Utalt arra, hogy az Egis gyorsjelentése lehűtötte a piaci várakozásokat, mivel a gyógyszercég eredménye elmaradt a piaci várakozásoktól. Így az Egis papírjai csaknem 4 százalékkal lettek olcsóbbak.

A Richter ugyancsak - igaz kisebb mértékben - megsínylette a korábbi leminősítést, a részvények több mint 1 százalékkal értek szerdán kevesebbet, mint a keddi árfolyam. A Richter-részvények árfolyama napközben meghaladta a történelmi csúcsnak tekintett 50 ezer forintot.

A Mol árfolyamának keddi csökkenését követően az olajpapírok némileg drágultak, azaz a piac felfelé korrigált. Az üzletkötő ugyanakkor furcsállta, hogy a Pannonplast bevásárolt Synergon-papírokból.

A Richter-részvényekre 3,91 milliárd forint értékben kötöttek üzleteket, értékük 550 forinttal, 1,11 százalékkal, 49 150 forintra mérséklődött.

Az Egis árfolyama 1325 forinttal, 3,29 százalékkal csökkent, és 32 475 forinton zárta a kereskedést, 3,52 milliárd forintos forgalom mellett.

A Mol-részvények ára 195 forinttal, 0,78 százalékkal 25 345 forintra nőtt, 6,65 milliárd forintos forgalomban.

A Magyar Telekom papírok 965 forintot értek a kereskedés végén, ez 20 forintos, 2,03 százalékos csökkenés. A forgalom 1,07 milliárd forintot tett ki.

Az OTP-részvények a szerdai kereskedésben 70 forintos csökkenéssel 8229 forinton álltak meg, a papírokkal 5,54 milliárd forintos forgalomban kereskedtek.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 18,60 ponttal, 0,81 százalékkal 2289,97 pontra csökkent.