Kiáltványban sürget reformot az Iparkamara

Vágólapra másolva!
Magyarország versenyképességének helyreállítása érdekében szervezett fórumot több gazdasági érdekképviselet. A Bod Péter Ákos, Bokros Lajos, Csillag István és Draskovics Tibor részvételével lezajlott egyeztetésen a költségvetés szanálására és a strukturális reformokra helyezték a legnagyobb hangsúlyt. 
Vágólapra másolva!

A 16 gazdasági érdekképviselet által megfogalmazott "Megállapodás a jövőnkért!" című kiáltvány célja gazdasági, politikai és társadalmi egyetértést létrehozni az ország versenyképességének helyreállítása érdekében - mondta pénteken Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke négy neves közgazdász - Bod Péter Ákos, Bokros Lajos, Csillag István és Draskovics Tibor - jelenlétében szervezett fórumon.

A kiáltvány által megfogalmazott, két legfontosabb követelmény a költségvetés szanálása és a strukturális reformok elindítása.

Bokros Lajos szerint a kiáltvány is azt jelzi, hogy az üzleti élet szerint egyetlen percet sem lehet várni a stabilizációra, a rövid és a hosszabb távú strukturális reformokra.

"Hat év álomvilág után fel kell ébredni, már nem lehet szavazatokat vásárolni a külföldi befektetők pénzéből" - mondta Csillag István. A volt gazdasági miniszter szerint 18 hónap elegendő a stabilizációra és a reformok beindítására.