A hagyománynak megfelelően május elején ismét elindult a strandszezon. A korábbiakhoz hasonlóan az [origo] most is körülnézett Budapesten, hogy egy átlagos négytagú családnak mennyibe kerül egy teljes nap a vízparton. A legtöbb fővárosi fürdő idén magasabb árakkal várja vendégeit, de a büféárak érdemben nem emelkedtek tavaly óta.

A strandszezon hivatalosan május elején kezdődik, azonban az egyes strandok, az idény- és állandó fürdők ettől némileg eltérhetnek. A Palatinus és a Gellért például már április 29-én megnyitotta kapuit, míg a Csepeli, a Paskál, a Római és a Pünkösdfürdői strandok csak később, várhatóan június első felében, az iskolaszünet kezdetekor nyitnak. Ekkortól várható ugyanis - jó idő esetén - a forgalom jelentősebb megugrása.

Az [origo] utánanézett, hogy egy négytagú család büdzséjét mennyire terheli meg a strandolás egy hétvégi napon Budapesten. A költségek kiszámolásakor a belépő mellett egyéb tételeket is számba vettünk, így a büfé és a játékbolt árlistájából idén is összeállítottunk egy fogyasztói kosarat. Az összehasonlíthatóság érdekében a tavalyi tételeket raktuk kosarunkba.

Értesüléseink szerint az idei büfé- és játékbolti árak nagyjából a tavalyi szinten maradtak, ezért azokkal számoltunk erre a szezonra is. Ezek alapján a gyerekek és az anya idén is egy-egy félliteres szénsavas üdítővel csillapítják szomjukat (250 forint/darab), az apa pedig sörrel (300 forint). Ezen kívül esznek két szendvicset (200 forint/darab), és mindnyájan egy-egy lángost (300 forint/darab). A gyerekek teljes boldogságához valószínűleg idén is kell egy-két helyben vásárolt játék, így a szülőknek egy strandlabda (1000 forint) és egy vízipisztoly (500 forint) ellenértékét is le kell szurkolniuk.

Élelmiszerre tehát, tavalyi árakon számolva 2650 forintot költöttek. Bár az árak nagyságrendileg nem változtak, valószínűleg közelebb kerülünk az igazsághoz, ha az összeget kiigazítjuk az élelmiszerek - átlagos inflációt meghaladó - drágulásával (körülbelül 5 százalék). Az így kijött 2780 forintos élelmiszer-költéshez hozzáadjuk a játékok 1500 forintos tételét, és megkapjuk azt a végösszeget, amit a család a jegyáron kívül átlagosan a strandon hagy. A belépők árához tehát minden strand esetében hozzáadjuk a kikalkulált 4280 forintos összeget is.

A gyermek- (2-18 éves korig) és nyugdíjasjegyek minden, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. által üzemeltetett strandon egységesen 200 forinttal kerülnek kevesebbe a teljes árú belépőnél (nem tartozik ebbe a körbe a Gellért és a más által üzemeltetett mogyoródi Aquaréna).

Paskál 7880 forint

A Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. tájékoztatása szerint a zuglói Paskál strandon egy egész napos felnőttjegy 1000 forintba kerül idén, ami 200 forintos drágulást jelent a tavalyi árhoz képest. A gyermekjegy 800 forint, így a négyfős család 3600 forintot költ jegyre. A fogyasztási kiadásokat ehhez hozzáadva 7880 forintos végösszeget kapunk, ami a család stranddal kapcsolatos kiadásainak körülbelül tízszázalékos emelkedését jelenti egy év alatt.

Pünkösdfürdő 7880 forint

A pünkösdfürdői strandon ugyanannyit kell fizetni a jegyért, mint a Paskálon. Ez azt jelenti, hogy a belépők ára itt nem változott tavalyhoz képest. Mivel a fogyasztási csomagot állandónak vettük, nem kell sokat számolni ahhoz, hogy megállapítsuk: Pünkösdfürdőn a négytagú családnak ugyanúgy 7880 forintot kell szánnia egy strandolós napra, mint a zuglói Paskálon.

Csepeli, Római Strandfürdő 9080 forint

Csakúgy, ahogy 2005-ben, a két strand jegyárai megegyeznek - igaz, mindkettő 100 forinttal emelkedett. Így a felnőttek fejenként 1300, a gyerekek 1100 forintos belépő megváltása ellenében léphetnek a fürdők területére. Ha összesítjük a kiadásokat, 9080 forintos családi büdzsét kapunk, ami mintegy hatszázalékos drágulás a megelőző évhez viszonyítva.