A ferihegyi taxiszolgáltatásra kiírt pályázat dokumentációját 11 taxitársaság vásárolta meg - közölte Szollár Domokos, a Budapest Airport (BA) kommunikációs munkatársa.

A Budapest Airport Zrt. a múlt héten hirdette meg nyilvános, kétfordulós pályázatát, amely a reptéri utasfelvételre vonatkozik, nem érinti tehát a rendelt taxikat. Az első, nyílt fordulóra valamennyi taxitársaság vagy konzorcium jelentkezhet, a pályázatok benyújtási határideje június 19-e.

Az első fordulót kizárólag az ár alapján, június 29-én értékelik ki, a második zárt fordulóra legfeljebb 3 társaságot hív meg a BA. Az eredményhirdetés július 21-én lesz, és a tervek szerint az új rendszer augusztus 15-étől működik majd. A BA 4 plusz egy évre köti meg a szerződést a nyertes társasággal.

A pályázatot az a társaság vagy konzorcium nyeri, amelyik megfelel a 60 minőségi feltételnek, és a legalacsonyabb árért a legmagasabb szintű szolgáltatást nyújtja.