Mégis maradhat az iparűzési adó

Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy csúszik a helyi iparűzési adó megszüntetése, miközben emelkedik a társasági adó - pedig korábban arról szólt a terv, hogy a két adófajta nem lesz érvényben egyszerre, hogy a vállalkozások terhelése ne változzon érdemben.
Vágólapra másolva!

A jelenleg 16 százalékos társasági adó emelésének mértéke 2 százalékpontnál akár magasabb, 3-4 százalékpontos is lehet. A Napi Gazdaság szocialista párti forrásai szerint az egyszerű, könnyen átlátható adórendszer felé kell elmozdulni; vagyis az egykulcsosság irányába tett lépésnek szánják az adóemelést - vonja le a következtetést a lap.

Az is felvetődött, hogy mégse szűnjön meg 2008-tól a helyi iparűzési adó (hipa). Ezt még tavaly ősszel foglalták törvénybe, a jogszabályok szerint idén, év végéig kellene meghozni a döntést, hogy mivel váltsák ki az önkormányzatok legnagyobb, saját bevételét biztosító iparűzési adót. A 2008-as dátum mellett a kedvezmények kifuttatására, az uniótól kapott derogáció (átmeneti könnyítés) lejárta szólt, de egy uniós bírósági eljárás is sürgetővé tette az adónem kiiktatását.

A legfrissebb hírek szerint azonban a magyar iparűzési adóhoz hasonló olasz IRAP ügyének megítélésében engedékenyebbé vált az unió az olasz állammal szemben, ami lélegzetvételnyi időhöz juttathatja a magyar kormányt is - állította a napilap forrása.

Elképzelhető tehát, hogy pár évet csúszik a hipa kivezetése - miközben emelkedik a társasági adó, pedig ezt a két változást korábban egyszerre tervezték bevezetni, hogy a vállalkozások terhelése ne változzon érdemben.

Egyes értesülések arról szólnak, hogy a szocialista frakció nem újítja meg a banki különadó "mandátumát", pontosabban, a mostani formájában ez az adó jövőre megszűnne (csak két évre vezették be). Szintén nem szerepel a tervek közt nagyarányú adóemelés a jövedéki termékek körében: a dohánytermékek esetében viszont érdemes elgondolkozni azon, hogy az uniós kötelezettségek miatt, mikor és milyen ütemben emeljenek - olvasható a Napi Gazdaságban.