Az IMF szerint 10 százalékos lehet a hiány

Vágólapra másolva!
A kormány által várt költségvetési hiány közel kétszeresét, tíz százalékos deficitet vár 2006-ra a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Az IMF küldöttsége ugyanakkor azt javasolta a kormányzatnak, hogy a kiigazító intézkedéseket lehetőség szerint hosszú távra tervezze, és a bevételi oldalt elsősorban olyan adófajtákkal növelje, amelyek nem befolyásolják a gazdasági növekedést.
Vágólapra másolva!

A Nemzetközi Valutaalap delegációja szerint 2006-ban akár a 10 százalékot is elérheti az államháztartás hiánya. A küldöttség szerint amennyiben a deficitbe beleszámolják a PPP konstrukcióban létrejött állami kötelezettségvállalásokat - ilyenek például a kormány által költségvetésen kívül helyezett autópálya-építési költségek - a hiány meghaladhatja a 11 százalékot.

A szervezet a költségvetési hiány és az adósság növekedéslassító hatásaival együtt is 4,75 százalékos növekedést vár az idei évre. Ashoka Moody, a küldöttség vezetője elmondta: a 2007-es hiányszám elsősorban attól függ, hogy a kormányzat milyen lépéseket tesz az idén a deficit megfékezésére.

Moody elmondta: az IMF elsősorban olyan intézkedéseket látna szívesen a bevételi oldal növelésekor, amelyek nem veszélyeztetik a gazdasági növekedést. Moody az adóalap növelését, valamint az ingatlanadó bevezetését említette, mint lehetséges alternatívákat.

Az IMF delegációvezetője felhívta a kormány figyelmét arra, hogy most megfelelő a pillanat a költségvetés egyensúlyának hosszú távú megteremtésére. Moody szerint a kiegyenlítés mellett fontos volna megteremteni és megőrizni a költségvetés átláthatóságát.

A jelenleg ismert elgondolások és intézkedési szándékok összetettsége alapján, valamint a várható politikai, jogi és adminisztratív késedelem miatt, az IMF szakértők úgy gondolják, hogy a lehetséges konszolidáció mértéke a GDP 2-2,5 százalékát éri el. Ebben az esetben a GDP növekedése és az infláció egyaránt 3,5 százalék körül alakul 2007-ben.

A folyó fizetési mérleg hiánya a szakértők szerint ebben az évben várhatóan meghaladja a GDP 9 százalékát, és csak fokozatosan csökken majd a GDP 7 százalékára 2010-re. 2006 végére az államadósság várhatóan eléri a GDP mintegy 65 százalékát, nem számolva néhány jelentősen eladósodott állami vállalat adósságával, az államilag garantált adóssággal és a közelmúltbeli PPP-k miatti adóssággal, amelynek egy része az IMF szakértői szerint

A delegáció előzetes megállapításai szerint az államadósság növekedésének megállításához és a GDP százalékában kifejezett adósság 60 százalék alá történő csökkentéséhez egy ambiciózusabb, a költségvetés elsődleges egyenlegének a GDP 10 százalékát elérő korrekciójára lesz valószínűleg szükség. Ha ez a kiigazítás a kormányzati kiadások jelentős csökkentésével párosulna, akkor a konszolidáció emelni fogja a hosszú távú növekedési potenciált a makro egyensúly helyreállítása útján, a hatékonyság javításán keresztül, és ösztönözni fogja a magán megtakarításokat - végeredményben lehetővé teszi, hogy az euró bevezetése erős gazdasági helyzetben történjen meg.