Adók, árak emelésével nyit az új kormány

Vágólapra másolva!
Új adók jelennek meg, emelkedik az áfa, drágul a gáz és a villany - ezek a főbb pontjai a második Gyurcsány-kormány által bejelentett megszorító csomagnak, amelynek célja a hatalmas hiánnyal küszködő költségvetés rendbetétele. A programból kiderül, hogy a kormány alapvetően a bevételek növelésével és nem annyira a kiadások csökkentésével akarja megteremteni az egyensúlyt.
Vágólapra másolva!

Egy nappal azután, hogy megalakult az új kormány, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy milyen megszorító intézkedéseket terveznek az államháztartási egyensúly helyrebillentésére. Az Új Egyensúly Programja 2006-2008 nevű dokumentumból kiderül, hogy emelkedik az áfa, bevezetik a szolidaritási adót, szűkítik az adókedvezményeket, emelkedik a gáz és a villany ára. A gázé átlagosan 30 százalékkal, de aki kevesebbet fogyaszt, annak kisebb lesz az emelés, aki többet, annak nagyobb. A villamos energia lakossági ára 10-14 százalékkal nő.

Az APEH bekeményít, és a jelenlegi pár száz helyett tízezer vagyonosodási vizsgálatot indít, bár ha valaki önként befizeti elmaradt adóját, az kaphat kedvezményeket. Növelik a cigaretta és - a bor kivételével - az alkoholok jövedéki adóját, és lesz ingatlanadó is. A megszorító intézkedéseket részletesen ismertetjük cikkünk következő oldalain.

Gyurcsány Ferenc szombaton az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén jelentette be ezeket a lépéseket. Ezekből kiderül, hogy a kormány alapvetően a bevételek növelésével, az eddig eltitkolt jövedelmek kifehérítésével akarja egyensúlyba hozni a költségvetést. Bár van szó a kiadások csökkentéséről is, túlsúlyban vannak a bevételnövelő intézkedések.

A miniszterelnök közlése szerint a kormány azonnali intézkedéseinek hatására már ebben az évben 170 milliárd forinttal csökkennek az államháztartás kiadásai. A kiadáscsökkentő intézkedéseket részletezve azt mondta, a minisztériumi felsővezetők létszámának 47 százalékos, összlétszámának 23 százalékos csökkentése, valamint a takarékossági intézkedések hatására az idei 80 milliárd forintról 2008-ra 60 milliárdra mérséklődnek az igazgatási költségek.

Jövőre az intézkedések következtében a tervezettnél magasabb, közel 5 százalékos inflációval kalkulál a kormány, a reformintézkedések eredményeképp ugyanakkor 2008-ra 3-3,5 százalék körüli arányra csökken az államháztartás GDP-arányos hiánya. Az euró bevezetéséhez szükséges maastrichti feltételek egyike, hogy három százalék alá csökkenjen a hiány. Ha Magyarország 2010-ben be akarja vezetni a közös európai pénzt, akkor 2008-ra teljesítenie kell ezt a feltételt, a kormány azonban már több jelét is adta annak, hogy már nem ragaszkodik a 2010-es dátumhoz. A kormányprogramban például már nem is szerepel ez az időpont.

Gyurcsány úgy fogalmazott az OÉT ülésén mondott beszéde elején, hogy szerinte nincs szükség sokkterápiára. "Nem a költségvetési kiigazítás egyszeri programjára, hanem reformokra készülünk" - tette hozzá. Az egyensúlyról szóló programban is hangsúlyosan szerepel, hogy a megszorításokat összekötik az állam szervezetének hatékonyabbá tételével.