Csaknem ezer amerikai cég Magyarországon

Vágólapra másolva!
Az amerikai vállalatok magyarországi befektetéseinek értéke majdnem 9 milliárd dollár. Az USA kereskedelmi partnerlistáján Magyarország az 57. helyen szerepel, megelőzve többek között Portugáliát, Görögországot, Lengyelországot, a Cseh Köztársaságot, Szlovákiát és Szlovéniát.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) összeállítása szerint a magyar-amerikai kétoldalú forgalom az utóbbi tíz év alatt megtízszereződött, a termékforgalom az előző évekhez hasonlóan 2005-ben is magyar aktívummal zárt. Tavaly az 1,9 milliárd dollár értékű magyar export 15 százalékkal, az 1,15 milliárd dolláros import 16 százalékkal haladta meg az előző évi forgalmat. Mind a kivitelben, mind a behozatalban a gépek, gépi berendezések valamint a feldolgozott termékek képviselték a legnagyobb részarányt.

A 2004. évi forgalomról rendelkezésre álló amerikai statisztika szerint 2,6 milliárd dollár értékű magyar áru került az Egyesült Államokba, míg az onnan származó import 1,14 milliárd dollár volt.

A kétoldalú forgalmi adatokat a közvetítő kereskedelemből és a multinacionális cégek forgalmából adódóan sajátosan kell kezelni - mondta Fáth Péter, az Amerikai Kereskedelmi Kamara vezérigazgatója. Magyarország EU-csatlakozása óta a statisztika feladó ország szerinti adatokat tartalmaz, szemben a korábbi származási ország szerinti adattal, ami nem mutatja a tényleges amerikai importot, hiszen az USA-ból érkező áruk jelentős részét német, vagy egyéb kikötőkön, európai elosztó központokon keresztül szállítják Magyarországra. Mindebből az következik, hogy reálisabb kép adódik, ha mind az export, mind pedig az import tekintetében az amerikai statisztikákat használjuk - mondta Fáth Péter.

A magyar áruk 1989 novembere óta Generalized System of Preferences (GSP) kedvezményben részesültek az amerikai piacon, az EU csatlakozás következtében azonban a többi EU-tagállamhoz hasonlóan Magyarország átkerült a "Most Favoured Nation" kategóriába, amelyben a legnagyobb kedvezmény elvét alkalmazzák. A GSP kedvezményben 2000 és 2003 között évi 300-400 millió dollár értékű magyar áru részesült. A 2-3 százalék közötti vámtétel-növekedést eredményező GSP megszűnése nem okozta a kivitel visszaesését, mivel az érintett cikkek jelentős részét Magyarországon működő amerikai befektetések vállalatközi forgalmában szállították ki.

Fáth Péter úgy látja, hogy a korábban kelendő magyar élelmiszerek exportját csak koncentrált marketing akciók révén lehet ismét fellendíteni, és a chilei vagy dél-afrikai bortermelőkhöz hasonlóan lehet például a magyar borok eladását marketing kampányokkal megsokszorozni. Az állategészségügyben amerikai részről még nem ismerték el Magyarország sertéspestis-mentességét, ami nélkül Magyarország nem szállíthat fagyasztott, illetve darabolt sertésárut az Egyesült Államokba. Magyarország célja, hogy a régóta zajló magyar adatszolgáltatás alapján a régi tagállamokkal azonos elbánás alá kerüljön e tekintetben is.

A magyarországi közvetlen külföldi tőkebefektetések értéke mintegy 70 milliárd dollár, ebből az amerikai érdekeltségekre az újra befektetett tőkét is beszámítva csaknem 9 milliárd dollár jut. Mintegy 600 regisztrált amerikai vállalat van Magyarországon, ám beszámítva a kis, egy-két fős képviseleteket, számuk eléri az ezret is.

Az amerikai beruházások a telekommunikációs, a számítástechnikai és az autóipari befektetések, illetve a regionális szolgáltató-központok területén kiemelkedők. Az elmúlt másfél évtized legjelentősebb amerikai befektetői a General Electric csoport, az Alcoa és a General Motors.