Tavaly 60 milliárdért reklámoztak a tévékben

Vágólapra másolva!
A televíziós reklámpiac mérete 60 milliárd 447 millió forint, a rádiós reklámpiacé pedig 7 milliárd 789 millió volt 2005-ben - tette közzé az Ernst & Young Tanácsadó Kft. A reklámbevételi adatokat ezentúl minden év második negyedévében fogják publikálni.
Vágólapra másolva!

Mintegy 68 milliárd forint bevétele származott reklámokból az előző évben az elektronikus médiumoknak: az Ernst & Young Tanácsadó Kft. összesítése szerint 2005-ben a televíziós reklámpiac mérete 60 milliárd 447 millió forint, a rádiós reklámpiacé pedig 7 milliárd 789 millió volt - közölte Keserű Csaba, az Ernst & Young Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások üzletágának igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Keserű Csaba elmondta: a közzétett adatok a klasszikus reklámszpotokból és a szponzorációkból származó, úgynevezett "net-net" (ügynökségi és egyéb kedvezményekkel csökkentett) bevételt összesítik. Így a reklámtorta nem tartalmaz olyan egyéb bevételi forrásokat, mint az emelt díjas telefon és SMS, valamint a rendezvények és a "merchandise eszközök" (saját márkás árucikkek). A reklámtorta továbbá csak a tényleges pénzmozgást igénylő bevételeket tartalmazza, vagyis a barter-tranzakciókat nem.

A tanácsadó cég által összegyűjtött és összesített számok alapján az adatokat a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete a tagok megbízásából tette közzé. Az előző évi reklámbevételekről szóló adatok szolgáltatói az ATV, a Cartoon Network, a Cool Tv, a Discovery, a Duna TV, a Film+, a FIX TV, a Hálózat TV, a HÍR TV, a Magyar Televízió, a Minimax, a National Geographic Channel, a PAX TV, az RTL Klub, a Spektrum, a Sport1, a Sport 2, a TV2, a Viasat 3, a VIVA TV, valamint a Danubius Rádió, a Juventus Rádió és a Sláger Rádió.

Málnay B. Levente, a Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke, a VIVA TV vezérigazgatója elmondta: korábban a televíziók a tényleges bevételi adatot hivatalosan nem közölték, így eddig csupán becslések láttak napvilágot. Most már rendelkezésre áll egy tényadat, innentől elkezdhetjük objektíven mérni, hogy ez az iparág mennyire bővül és milyen tendenciák következnek be - közölte.

A Magyar Rádió kereskedelmi igazgatója, Hócza Kálmán kérdésre válaszolva elmondta: a rádió menedzsmentje döntött arról, hogy a közszolgálati médium nem bocsátja rendelkezésre a reklámbevételi adatait.

A Műsorszolgáltatók Egyesülete, amely eddig Televíziók és Rádiók Országos Reklámtanácsa néven működött, a jövőben minden év második negyedévében közzé kívánja tenni a reklámbevételi adatokat - olvasható a sajtótájékoztatón közreadott sajtóanyagban.

"Egyesületünk nagy lépést tesz meg azzal, hogy ennyi év "hallgatás" után nyilvánossá teszi a valós reklámbevételi adatokat. Az elektronikus média jelentős piaci szereplői között először született ilyen fontos ügyben egyetértés. Ez remélhetőleg a jövőben további területekre is kiterjed majd" - kommentálta az eseményt Málnay B. Levente, a Műsorszolgáltatók Egyesületének elnöke.