Elemzők szerint gyenge marad a forint

Vágólapra másolva!
Vegyes várakozásokról számoltak be az elemzők a forinttal kapcsolatban az [origo]-nak. Általánosságban elmondható, hogy a forint elmúlt heti rossz szereplését külpiaci tényezők befolyásolták. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy az árfolyam védelme érdekében be kellene-e avatkoznia a jegybanknak. Az elemzők szerint mindenképpen hatással lesz az árfolyamra a FED e heti kamatdöntése, de ugyanakkor felkészülhetünk arra is, hogy a forint megtartja 270-280-as pozícióját az euróval szemben.
Vágólapra másolva!

Vegyesek az elemzők várakozásai a forintpiac alakulásával kapcsolatban. Az [origo] által megkérdezett négy szakember véleménye elsősorban azzal kapcsolatban tér el, hogy milyen mértékű beavatkozás volna szükséges a Magyar Nemzeti Bank részéről a forint árfolyamának védelmében.

A legborúsabban Misik Sándor, a Hamilton Tőzsdeügynökség elemzője látja a dolgokat. Misik elmondta: a jegybanknak meg kellene erősítenie az egy hete igen enyhére sikerült kamatemelést. Az elemző szerint 100 bázisponttal stabilizálni lehetne a forintot, a piaci hatások ismeretében a jegybank dönthetne a további emelésekről. Amennyiben az MNB intervencióra szánja el magát, Misik szerint mindenképpen meg kellene vizsgálni, hogy a piac engedne-e egyáltalán egy ilyen lépést.

A Hamilton tőzsdeügynökség elemzője rövid távon nem lát lehetőséget a forint erősödésére. Misik Sándor szerint a forint megmarad a 270-280 közötti sávban, de további gyengülés sem kizárt. Ugyanakkor a FED e heti kamatemelése javíthat a forint pozícióin.

Nyeste Orsolya, az Erste Bank makroelemzője szerint az elmúlt héten már szóbeli intervenció történt amikor szerdán Adamecz Péter, a jegybank alelnöke bejelentette: az MNB közelről figyeli a forint árfolyamát. Nyeste szerint ugyanakkor a nemzeti bank megfelelő euró-munícióval rendelkezik egy esetleges beavatkozáshoz.

Az elemző szerint borítékolható a 25 bázispontos emelés a FED kamatdöntő ülésén - ezt a piac nagyrészt már be is árazta. Sokkal fontosabb azonban a piac szempontjából, hogy a FED milyen kommentárral teszi majd közé az új alapkamatot - állítja Nyeste Orsolya.

Az öt-tíz forintos további emelkedés még ott van a lehetőségek között - jellemezte a helyzetet Lányi Bence, a Raiffeisen Bank elemzője. Lányi szerint a forint jelenleg az intervenciós sáv közepén található, ezért nem volna túl logikus lépés a jegybank részéről egy elhamarkodott beavatkozás.

Lányi ugyanakkor a növekvő inflációs veszélyre figyelmeztetett, amelyet csak fokoz a kormány megszorító csomagja. A Raiffeisen Bank elemzője szerint amennyiben az infláció további forintgyengüléssel kombinálódik, az igen kellemetlen helyzetbe hozhatja a devizahitellel rendelkezőket, szélsőséges esetekben akár kényszerlikvidálásokra is sor kerülhet.

A többieknél jóval óvatosabban fogalmazott Barcza György, az ING Bank elemzője. Barcza szerint jelenleg leginkább külpiaci hatások érvényesülnek a forint és a többi régiós valuta piacán. Barcza a FED-kamatemelés mellett a lengyel pénzügyminiszter lemondását említette, amely komolyan megrengette a zlotyi és vele együtt a többi régiós valuta piacát.

Az ING elemzője szerint nem biztos, hogy rövid távon jót tenne egy intervenció. Ugyanakkor Barcza arra figyelmeztetett: el kell fogadni a trend megfordulását, amely eddig a feltörekvő piacokra vonzott a befektetők pénzét. Az ár megfordult - jelenleg az USA-ba áramlik a pénz - ez is hozzájárul a forint és a régiós valuták gyenge szerepléséhez.

Barsi Szabó Gergely