Elkezdődött az adószámlák kiküldése

Vágólapra másolva!
Az adóhatóság az egyéni vállalkozóknak és a magánszemélyeknek július 4. és augusztus 31. között, a gazdálkodó szervezeteknek pedig október 1. és október 31. között küldi ki a folyószámla-kivonatokat és a késedelmi pótlékról szóló értesítőket.
Vágólapra másolva!

Az adóhatóságnak évente egyszer értesítenie kell azokat az adózókat, akiknek a terhére az előző naptári évre késedelmi pótlékot számított fel, illetve folyószámlájukon valamilyen adónemben tartozás vagy túlfizetés mutatkozik.

Folyószámla-kivonatot kap minden egyéni vállalkozó és gazdálkodó szervezet, akiknek/amelyeknek ezer forintnál és valamennyi adószámos magánszemély és magánszemély, akiknek száz forintnál nagyobb összegű késedelmi pótlékot állapítottak meg 2005-re. A pótlékértesítők mellé minden esetben csatolnak folyószámla-kivonatot is.

A késedelmi pótlék megfizetésének határideje az egyéni vállalkozók és magánszemélyek esetében szeptember 15., a gazdálkodó szervezeteknél pedig november 15., függetlenül attól, hogy az értesítést mikor veszik kézhez.

Folyószámla-kivonatot kapnak azok is, akiknek 2005-re nem számítottak fel késedelmi pótlékot, ám 2005. december 31-én a folyószámlájukon tartozás vagy túlfizetés volt.

Azok az adózók, akiknek nem kell késedelmi pótlékot fizetniük és folyószámlájuk is rendezett volt 2005. december 31-én, nem kapnak semmilyen értesítést.

Az adóhatóság azt tanácsolja, hogy az érintettek a kivonathoz csatolt tájékoztatót figyelmesen olvassák el, mert számos olyan információt tartalmaz, amelyek ismeretében lerövidíthető az esetleges eltérések ügyintézésének ideje.

Az adóhatóság tavaly, a kivonatok készítésének időpontjában 6,8 millió folyószámlát tartott nyilván, s a számlák 23 százalékáról, 1,595 millióról készült értesítés, ezekből 1,180 milliót egyéni vállalkozóknak és magánszemélyeknek, 415 ezret gazdálkodóknak címeztek.

Az értesítések 40 százaléka (632 ezer kivonat) összesen 425 milliárd forint tartozásról, 60 százaléka (963 ezer kivonat) pedig 665 milliárd forint túlfizetésről tájékoztatta az adózókat.

Az adóhivatal tavaly mindenkinek felszámított késedelmi pótlékot még akkor is, ha 2004-ben csupán egy napon volt tartozása. Értesítést azonban erről csak annak küldött, akinek a tartozása meghaladta az értékhatárt (a 100, illetve 1000 forintot).

Tavaly 717 ezer pótléklistával kiegészített kivonat készült, ezeken összesen 66 milliárd forint összegű késedelmi pótlék kiszabásáról tájékoztatta az érintetteket az APEH. Ebből 22 milliárdot egyéni vállalkozókra és magánszemélyekre, 44 milliárd forintot pedig gazdálkodókra szabtak ki.

A folyószámla-kivonatokra az adóhatóság szerint egyre kevesebb észrevétel érkezik, míg 2004-ben még az összes küldemény 1,06 százalékát, tavaly már csak 0,9 százalékát kifogásolták.

Az adóhatóság évkönyve szerint a kifogások nagyfokú tájékozatlanságot tükröznek, és kiderül belőlük, hogy az adózók továbbra sem olvassák el a tájékoztató levelet, pedig a legtöbb esetben megadná kérdésükre a választ.

A reklamálók tavaly - az előző évekhez hasonlóan - a legtöbb esetben arra hivatkozva vitatták a késedelmi pótlék felszámításának jogszerűségét, hogy érvényes fizetési könnyítési határozattal rendelkeztek.

A kifogásokat - megalapozottság hiányában - a legtöbb esetben elutasította az adóhatóság. Ha az érintettek elolvasták volna a határozatot, jó részük nem reklamált volna, azokból ugyanis kiderül, hogy a pótlékmentesség milyen időponttól kezdődik.