Kevesebb búza lesz idén

Vágólapra másolva!
A jövő hét elején megkezdődik a búza betakarítása. Előzetes becslések szerint a termés 4,4 - 4,7 millió tonna körül várható, ám a minőség egyelőre nem ismert. A tavalyinál 400 - 700 ezer tonnával kisebb termés fő oka a tavaszi rendkívül csapadékos időjárás. A búzapiacon az elmúlt hetekben erőteljes drágulás következett be, ami a forint gyengülésével magyarázható, ráadásul búzából a fizikai piacon nincs átmenő készlet, bár az intervenciós raktárakban 1,5 millió tonna "ül" - olvasható a Napi Gazdaságban.
Vágólapra másolva!

Az agrártárca és az elemzők prognózisa is az, hogy idén 400 - 700 ezer tonnával kevesebb búzát szállíthatnak a termelők a tárolókba, mint amennyit az elmúlt évben betakarítottak. A visszaesés okát minden megkérdezett egyöntetűen a tavaszi rendkívül csapadékos időjárásban látja. A teljes kalászos termést pedig 6,2 - 6,5 millió tonna közé várják piaci körökben.

A legkorábban - a múlt héten - az árpa aratása kezdődött meg, s bár azóta meglehetősen rövid idő telt el, összességében megállapítható, hogy a termésátlagok nem mondhatók rossznak. A gond ugyanakkor az, hogy a belvízkárok miatt a betakarítható terület kisebb lesz, mint amekkorán vetettek. Ezzel egyetért Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke is, aki szerint az árpa aratása a hét végén már be is fejeződik. A szervezet adatai alapján arra számítanak, hogy a teljes hazai vetésterületen, mind a 100 ezer hektárról, nem lehet a termést betakarítani.

A búzahozamokról csupán előrejelzések vannak, mert a betakarítás legkorábban a jövő hét elején kezdődhet meg, ami az elmúlt évekhez képest csúszást jelent. A minőségről a szövetkezeti vezetők sem kívántak nyilatkozni. A GOSZ elnöke szerint a kalászos területek mintegy 70 százalékán már megtörténtek a betegségeket megelőző permetezések, ezért a tavaszi kedvezőtlen időjárás miatt sem kell tartani a gyenge minőségtől.

Vancsura József szerint búzából valószínűleg nincsenek átmenő - azaz előző évről maradt, eladatlan - készletek. Az intervenciós raktárakban 1,0 - 1,5 millió tonna búza van, a fizikai piacon azonban, úgy tűnik, nincs szabad tétel. Véleményét elsősorban arra alapozza, hogy piaci információk szerint a múlt héten a malmok több helyen is szerettek volna búzát venni, ám szinte sehol sem találtak, így a kereskedők kérték, hogy Brüsszel a belföldi igények kielégítésére szabadítson fel 100 ezer tonnát. A vásárlás késlekedése komoly többletköltséget jelenthet számukra, ugyanis a fizikai piacon a telephelyi ár ma már 25 ezer forint körül mozog, míg néhány hete még csak 22 ezer forint körüli volt. Az áremelkedés Otrok György szerint egyértelműen a forint euróval szembeni gyengülésével magyarázható.