Az árak 2,8 százalékkal nőttek júniusban

Vágólapra másolva!
Az elemzői várakozásoknak megfelelően 2,8 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak júniusban- közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Így a május negatív meglepetés után - a 2,3 százalékos várakozás helyett nőtt 2,8 százalékkal az infláció - most elmaradt a rossz hír.
Vágólapra másolva!

Júniusban havi szinten 0,3 százalékkal emelkedtek az árak a májusi 1,0 százalék után. A volatilis élelmiszer- és energiaárak nélküli maginfláció havi szinten 0,3 százalékot, éves szinten 1,3 százalékot tett ki. Májusban a maginfláció 0,4, illetve 1,0 százalékkal emelkedett.

Idén júniusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,3 százalék volt, tavaly júniushoz viszonyítva pedig 2,8 százalékkal növekedtek az árak. Idén az első hat hónapban átlagosan 2,6 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában.

1 hónap alatt - 2006. májushoz viszonyítva - az élelmiszerek árai 0,9 százalékkal emelkedtek. Növekedett a cukor (3,6 százalék), az idényáras élelmiszerek (3,1 százalék), a baromfihús (2,1 százalék), a száraztészta (2,0 százalék), a kávé (1,3 százalék), a csokoládé, kakaó (1,2 százalék), valamint a sajt és a sertéshús (1,1-1,1 százalék) ára. Árcsökkenés következett be a sertészsiradék (2,5 százalék) és az étolaj (1,1 százalék) esetében. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal drágultak.

A ruházkodási cikkek és a tartós fogyasztási cikkek körében árcsökkenés volt megfigyelhető. A szeszes italok, dohányáruk, az egyéb cikkek és a szolgáltatások áremelkedése átlag alatt volt. Ez utóbbin belül az üdülési szolgáltatások árai 2,4 százalékkal növekedtek.

12 hónap alatt, tavaly júniushoz viszonyítva az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 5,8 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: az idényáras élelmiszerek 36,6, a tojás 10,6, a száraztészta 6,6 százalékkal drágult. Csökkent viszont a péksütemények (9,2 százalék) ára.

A tartós fogyasztási cikkekért átlagosan 4,8 százalékkal, a ruházkodási cikkekért 1,6 százalékkal, a háztartási energiáért 0,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, mint tavaly júniusban.

A szolgáltatások átlagot meghaladó, 3,6 százalékos áremelkedésén belül a helyi tömegközlekedés 12,5, a szemétszállítás 6,3, a társasházi közös költség 5,8 százalékkal drágult. A szeszes italok, dohányáruk és az egyéb cikkek árnövekedése szintén az átlagosnál magasabb volt, ez utóbbin belül a járműüzemanyagok árai 10,8 százalékkal növekedtek.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint a júniusi inflációban még alig jelent meg a forint gyengülése, azonban a következő hónapokban már várhatóan ez is hatással lesz a pénzromlásra. Az üzemanyagárak emelkedése és a gyógyszeráemelések kismértékben tovább növelik az inflációt júliusban, a forint gyengülése pedig az idegenforgalmi szolgáltatásoknál jelentkezhet, így júliusban 2,9-3 százalékos inflációra számíthatunk.

Az infláció jelentős növekedése az őszi hónapokban várható az adó és energiaár emelések hatására: szeptemberben már 4,5 százalék, év végére 5,8-5,9 százalék közelébe emelkedhet. A forint tartósabb gyengülése esetén további néhány tized százalékponttal lehet magasabb az infláció. Az év egészében átlagosan 3,6 százalék lehet a fogyasztói árak növekedése.