Ausztriának jót tett az unió keleti bővítése

Vágólapra másolva!
Az Európai Unió keleti bővítésének köszönhetően nőtt a foglalkoztatottság Ausztriában. A linzi egyetemen elkészített, a maga nemében egyedülálló tanulmány azt vizsgálta, hogy milyen hatással van Ausztria exportjára a szomszédos új EU-tagországok növekedése.
Vágólapra másolva!

A tanulmányból kiderül, hogy ha a szomszédoknál - Szlovákiában, Csehországban, Szlovéniában vagy Magyarországon - egy százalékkal növekszik a GDP, akkor 0,68 százalékkal nő Ausztria kivitele.

Az új EU-tagországokban - Máltát és Ciprust nem számítva - az egy főre jutó GDP évente átlagosan 8,2 százalékkal növekszik. Ez az elemzők számításai szerint azt jelenti, hogy az osztrák kivitel ezekbe az országokba 5,6 százalékkal 540,9 millió euróval bővül évente. Az elemzők szerint az export egyszázalékos emelkedése viszont 6500-10 000 új munkahelyet jelent.

Az Ausztriába irányuló magyar kivitel értéke 2005-ben 7,3 százalékkal, 2989 millió euróra, a behozatalé 10,4 százalékkal, 3529 millió euróra csökkent. Az export több mint felét képviselő gépek, gépi berendezések kivitele mintegy 30 százalékkal esett vissza, az élelmiszerek exportja több mint 14 százalékkal nőtt.

A GKM adatai szerint a Magyarországon befektetett osztrák tőke állománya mintegy 3,9 milliárd euró, az összes külföldi beruházás közel 9 százaléka. A Magyarországon nyilvántartott közel 25 ezer külföldi érdekeltségű vállalat több mint 20 százaléka osztrák.

Ausztria külkereskedelmi forgalmának dinamikája 2005-ben lassult: az export értéke 93,9 milliárd euró, amely 4,6 százalékkal, az importé 95,5 milliárd euró, amely 4,8 százalékkal haladta meg az előző évit. Az ország kivitelének 73 százalékát, a behozatal 74 százalékát az Európai Unió tagállamaival bonyolítja le.