JP Morgan: nem nő az amerikai alapkamat

Vágólapra másolva!
Szinten tartja az alapkamatot augusztus 8-i ülésén az amerikai jegybank - véli legújabb, pénteki értékelésében a JP Morgan.
Vágólapra másolva!

A befektetési bank ugyanis felülvizsgálta korábbi kamatvárakozását: a pénteken nyilvánosságra hozott, csalódást keltő második negyedévi amerikai gazdaságnövekedési adat hatására.

Most azzal számol, hogy szinten tartja az alapkamatot augusztus 8-i ülésén az amerikai jegybank, a Fed nyílt piaci bizottsága.

A Fed 2004 júniusában kezdte meg kamatemelési sorozatát és ennek a hatására a kamatszint jelenleg 5 éves csúcson, 5,25 százalékon áll.

A JP Morgan pénteken egyidejűleg rontott a harmadik negyedévi amerikai gazdaságnövekedéssel kapcsolatos várakozásán, azt 3,0 százalékról 2,5 százalékra fogta vissza.

Ezzel egyidejűleg azonban fenntartotta azt az előrejelzését, hogy a második félévi GDP-növekedési lassulás után a jövő év elején felgyorsul a gazdaság.

Ez azt jelenti - a befektetési bank egyik vezető szakértője szerint -, hogy a Fed ismét kamatemelésbe fog, különös tekintettel arra, hogy várhatóan tovább nő az infláció üteme.