Korán végződik a ruhaszezon idén

2006.08.08. 12:45

Évről évre egyre hamarabb kezdik meg szezonvégi kiárusításaikat a ruházati üzletek. Idén a nagyobb láncok már június végétől, a legtöbb üzlet pedig július elejétől árazta le nyári kollekcióit.

Magyarországon bizonyos mértékig a Gazdasági Versenyhivatal szabályozza a kiárusításokat, ám főként a szabad verseny érvényesül, írja a Világgazdaság. Nem mindenhol van ez így, Olaszországban például szigorúan meghatározzák a kiárusítások dátumát és mértékét.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a szabályozás elsősorban nem a vásárlóknak, hanem a kisebb üzleteknek, butikoknak lenne ideális, hiszen ezek gyakran a nagyobb volumenű kiárusításokba - a kis tőke miatt - nem tudnak beszállni. A szabályozás komolyan érintené a hazai ruhaipart fenyegető távol-keleti kereskedőket, akik a mostani körülmények között az átlagnál jóval alacsonyabb árakon kínálnak.

A leárazás - szabályozás hiányában - már júniusban megkezdődik. A nagy üzletláncok minden országban egyszerre kezdik meg akcióikat, évről évre egyre korábban. Ennek oka az, hogy a vevők már a tavaszi hónapokban kezdik keresni a nyári ruhadarabokat, melyek június végére kifutott terméknek számítanak, augusztusban pedig már megérkezik az őszi kollekció, véli a New Yorker üzletlánc egyik üzletvezetője. Ugyanakkor a leárazások korai időpontjában a hipermarketek is döntő szerepet játszanak, hiszen náluk a szezonok rövidebb ideig tartanak, mint a kiskereskedelemben, mondta Vámos György. A leárazás függ a konkurenciától, a felhalmozott készlettől, az árucsoporttól, valamint attól, hogy az adott árucikkre teljes áron mekkora a kereslet.

Az üzletek általában enyhébb, 10-20 százalékos leárazással kezdenek, ami július végén, augusztus elején akár 70-80 százalékra is emelkedhet. Ha egy árucikk a leárazás során sem fogy el, a kereskedő eldöntheti, kiteszi az őszi kollekció mellé alacsony áron, vagy a következő évben ismét az eredeti összegért próbálja eladni.

A kereskedelemben komoly szerepet játszó kiárusítások mértéke és kezdete többnyire szigorúan bizalmas, a dátumokat gyakran a saját munkatársak sem tudják pontosan. A kereskedők nem szívesen árulják el azt sem, hogy a kiárusítások milyen mértékben járulnak a profithoz egy szezonban. A költségek meghatározásakor előre számolnak a szezon végi akciókkal, melyek, ha az üzletmenet az elvárt körülmények között folyik, a leárazott termékekre nézve veszteséget, ám az üzlet egészére nyereséget jelentenek.

A KSH adatai szerint a ruhaipari cikkek forgalma 2 százalékkal csökkent 2005-höz képest. Tavaly a nyári szezonban 5,2, a téliben 5,1 százalékkal kerültek kevesebbe a ruházati termékek, mint az azt megelőző évben. A korai kiárusítások éves szinten 0,5-0,6 százalékkal érintik az inflációt.