ADSL: még várni kell az árcsökkenésre

Vágólapra másolva!
Az öt jelentős piaci erejű nagykereskedelmi internetszolgáltató szélessávú-piacon létező kiskereskedelmi árai egyelőre nem változnak érdemben annak hatására, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) két területen is új nagykereskedelmi árakat határozott meg a számukra.
Vágólapra másolva!

Elsősorban a kisebb szolgáltatóktól várható, hogy az NHH napokban bejelentett nagykereskedelmiár-maximalizálása hatására mérséklik majd a fogyasztói áraikat. Az NHH szándéka éppen az volt, hogy az úgynevezett hurokátengedés - amely lehetővé teszi, hogy az alternatív szolgáltatók akár teljes egészében átvegyék az "előfizetőt" - havi és egyszeri díjának csökkentésével élénküljön a verseny a szélessávú-piacon. Ez előbb-utóbb vélhetően be fog következni, hiszen így több kisebb szolgáltató jelenhet meg a piacon, konkurenciát teremtve a régieknek és a nagy szolgáltató kiskereskedelmi termékeinek is.

Az NHH által közzétett határozattervezetek szerint a teljes hurokátengedés havi díja az Emitelnél 34 százalékkal 2131 forintra, a Hungarotelnél 22 százalékkal 2518 forintra, az Invitelnél 18 százalékkal 2647 forintra, a Monortelnél 19 százalékkal 2611 Ft-ra csökken. A T-Com esetében a havi díj a 2004-ben meghatározotthoz képest 18 százalékkal 2399 Ft-ra csökken, de a cég már 2005 nyara óta havi 2412 Ft-os díjat alkalmazott.

Jelentős piacra lépési korlát volt eddig a hurokalkalmassági vizsgálat (ez megmutatja, hogy az adott vonal alkalmas-e széles sávú szolgáltatás nyújtására), az NHH ennek a díját is drasztikusan csökkentette: az Emitelnél 66 százalékkal 6070 forintra, a Hungarotelnél 80 százalékkal 6175 forintra, az Invitelnél 73 százalékkal 12 211 forintra, a T-Comnál 75 százalékkal 9364 forintra, a Monortelnél pedig 82 százalékkal 5533 forintra.

A változások nyomán a Datanet és a TVnet például máris új termékkel fog jelentkezni: a teljes hurokátengedésen alapuló "csupasz" ADSL-szolgáltatáshoz nem kell majd vezetékestelefon-előfizetés. A vonalon azonban, ha a vevőnek van rá igénye, lehet telefonálni is, havidíj nélkül, csupán percdíjakért. A Datanet az új szolgáltatáscsomag elindításának első évében széles sávon internetező ügyfeleinek számát a jelenlegi 24 ezerről 30 ezresre reméli bővíteni.

Világszerte 229 millióan neteznek szélessávon

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2006 első negyedévében nőtt egymillió fölé a hazai internet-előfizetések száma, ami az egy évvel korábbi adathoz képest 31 százalékos növekedést jelent. A széles sávú (DSL-, kábel- és bérelt vonali) előfizetők száma 2005 első negyedévéhez képest 68,5 százalékkal, 690 ezerre nőtt.

A technológiák piaci részesedése nem változott az egy évvel korábbihoz képest, továbbra is vezet a telefonvonali megoldás (DSL). Március végén az előfizetők közel kétharmada internetezett ilyen típusú eléréssel. A DSL-előfizetések száma tavaly március vége óta 266 ezerről majdnem 430 ezerre nőtt, áprilisban és májusban pedig újabb 37 ezren csatlakoztak.

Világszerte összesen 229 millió széles sávú internet-előfizetést tartanak nyilván. A legtöbben, bő 48 milliónyian az Egyesült Államokban rendelkeznek ilyennel, a második helyezett Kína 41 millióval.

A hurokátengedés díjai mellett az NHH a jelenlegi nagykereskedelmi ADSL-piac árainak meghatározott mértékű csökkentését is előírta, a kiskereskedelmi árak alapján. A magyarországi ADSL-hozzáférések több mint 90 százaléka az Invitel és a T-Com szolgáltatási területén van, ez a két cég a kisebb internetszolgáltatók részére eddig is biztosított országos nagykereskedelmi hozzáférést. A napokban kihirdetett határozat alapján a verseny az Emitel, a Hungarotel és a Monortel területén is beindulhat, hozzájárulva a régebbi felhasználók előfizetési díjának csökkentéséhez is.