Biztosítja a hiteltörlesztést az OTP Csoport

Vágólapra másolva!
Augusztus 14-től Törlesztési Biztosítás is igényelhető az OTP Banktól a lakáshitelekhez és a szabad felhasználású, jelzálog típusú hitelekhez. Az OTP Garancia Biztosító terméke forint és deviza alapú hitelekhez egyaránt igénybe vehető.
Vágólapra másolva!

A biztosítás komoly védelmet jelent az ügyfelek számára, ugyanis munkanélküliség vagy átmeneti keresőképtelenség esetén a törlesztőrészleteket, teljes rokkantság és halál esetén pedig a tartozás egészét az ügyfél helyett a biztosító fizeti meg a bank számára.

A Törlesztési Biztosításon belül 3 csomag közül lehet választani, ezek különböző kockázatok ellen nyújtanak védelmet. A biztosítási díj a futamidő első 5 évére vonatkozik, de igény szerint hosszabbítás kérhető.

A bank a biztosítási díjat is meg tudja hitelezni, így az beépíthető a hitel törlesztő-részleteibe. Ez azt jelenti, hogy hitelfelvételkor nem jelent megterhelést az ügyfélnek. A biztosítás kiterjeszthető az adóstársra is, így a több keresős háztartások számára teljes anyagi védelmet garantál az új termék.