Merészet lépett a dunaújvárosi önkormányzat: húszéves futamidejű pénzügyi lízing keretében finanszírozza az új, 3,4 milliárd forintból létrehozni tervezett élményfürdő beruházását - írja a Napi Gazdaság.

Az egyedüli ajánlattevő, a Vegyépszer Zrt., a Magyar Híd- és Szerkezetépítő Zrt., valamint a CIB Bank Zrt. alkotta VMCD konzorcium nyerte el a dunaújvárosi élményfürdő fejlesztésére kiírt közbeszerzési pályázatot. A beruházás érdekessége, hogy az önkormányzat egy húszéves futamidejű pénzügyi lízinggel finanszírozza a projektet.

Az élményfürdő és wellnessrészleg építése összesen, mintegy 3,4 milliárd forintba kerül. A komplexum tulajdonosa, a DVG Dunaújvárosi Vagyonkezelő Zrt. ezért havi 22,35 millió forint lízingdíjat fizet a konzorciumnak - mondta lapunknak Kovács László, a DVG elnök-vezérigazgatója. A létesítmény üzemeltetőjéről még nem döntött az önkormányzat.

Az építési engedélyezési tervdokumentáció már elkészült, a jövő héten kerül a tervtanács elé. Amennyiben az építésügyi hatóság is elfogadja a terveket, szeptemberben elkezdődik a beruházás. A nyertes cégeknek 2007 szeptember végéig kell átadniuk az új létesítményt.

Az élményfürdő ötlete tavaly novemberben vetődött fel, mert időszerűvé vált a városi Szabó Éva Sportuszoda felújítása és bővítése. Végül az önkormányzat vezetése egy nagy volumenű fejlesztés mellett döntött, mivel a Dunántúl keleti részén nincs a tervezetthez hasonló élmény- és wellnessfürdő, amely nemcsak a városnak, hanem a befektetőknek is vonzó lehet - mondta Dancs Attila projektmenedzser.

A fürdő finanszírozásához pályázati pénzeket nem tudott igénybe venni az önkormányzat, ezért döntött a lízing mellett, támogatásra számítanak azonban a Szabó Éva Sportuszoda felújításakor. Az előzetes számítások szerint évi 300 ezer látogatónak biztosítana szórakozási lehetőséget a most megépülő 15 medence - 2000 négyzetméter vízfelülettel -, a kiszolgáló gyógyászati létesítményekkel együtt.

Az élményfürdő másik érdekessége, hogy Európában ez lesz az első olyan komplexum, amelyben három fedett nagymedence található. A Dunaújvárosi Főiskola már a jövő évtől elindítaná itt a világ első "vízilabda-főiskolai" karát, ami szintén egyedülálló és már előzetesen nagy az érdeklődés iránta.

A három ütemben megvalósuló beruházásnak az élményfürdő az egyik eleme, plusz még egy szálloda építését is tervezik, amelynek befektetőjét októberben kezdik felkutatni. A nagyszabású terv teljes költsége 10-15 milliárd forintot tenne ki.