Egyre több viharkárt jelentenek

Vágólapra másolva!
Az Aegon biztosítóhoz beérkezett kárbejelentések száma egy nap alatt több mint duplájára emelkedett, kedd délelőttig 800 darab bejelentés érkezett országosan, a becsült kár értéke elérte a 100 millió forintot. A lakossági ügyfelek által az Allianznál bejelentett károk száma és becsült értéke egyaránt a 2 és félszeresére nőtt, utóbbi 35 millió forintra rúg. A Generali 150 millióra becsüli a vagyonkárt.
Vágólapra másolva!

Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. ügyfélszolgálata hétfő reggel óta folyamatosan fogadja a kárbejelentéseket, amelyek száma egy nap alatt több mint duplájára emelkedett. A lakásbiztosítások terén piacvezető Aegon biztosítóhoz kedd délelőtt 11 óráig 800 darab bejelentés érkezett országosan, ennek mintegy 60 százaléka Budapestről. A becsült kár értéke mára már elérte a 100 millió forintot. A biztosító nem változtatott kárprognózisán, változatlanul körülbelül félmilliárd forintos kárösszeggel kalkulál.

A lakásbiztosításoknál épületbeázások, a vihar által elsodort cserepek, kitört ablakok, elöntött pincék, valamint a kidőlt fák által okozott épületrongálási károk és a villámcsapás okozta elektromos meghibásodások a jellemzőek. Nagy számban érkeznek kárbejelentések megrongálódott gépkocsikról is. Ezek rendezése casco biztosítás alapján történik.

A bejelentett károk 20 százalékát az Aegon Magyarország telefonon már rendezte. A károk felmérését a szakértők folyamatosan végzik, a mai naptól kárszakértőket csoportosítottak át az érintett területekre - áll az Aegon közleményében.

Kedd reggelig az Allianz Hungária Biztosítóhoz már több mint 450 lakossági kárbejelentés érkezett az ország minden részéről. A károk becsült értéke több mint 35 millió forint. A tegnap déli adatokhoz képest mind a lakossági ügyfelek által bejelentett károk száma, mind ezek becsült értéke a 2 és félszeresére nőtt - áll a társaság közleményében. A kisebb mértékű lakáskárok esetében itt is telefonos kárrendezés működik.

Mindezek mellett a társaság ipari, nagyvállalati partnerei sem úszták meg károk nélkül a vasárnapi vihart. Jellemzően ezen a szakterületen a kárbejelentések száma nagyságrendekkel kisebb szokott lenni, mint a lakossági károké, a keletkezett károk értéke azonban ezeknek többszöröse. A jelenlegi ismert adatok szerint e szegmens kárai máris 100 millió forintra tehetők.

A Generalihoz ma délig megközelítőleg 700 lakás-, társasház- és ipari vagyonkár bejelentés érkezett. Számításaik szerint az összesített vagyonkár a Generalinál megközelítheti a 150 millió forintot is. A legnagyobb kártétel valószínűleg a budapesti Közraktár utcai piac tetejének beomlása. A kárszakértők itt folyamatosan dolgoznak, a várható kárösszeg meghaladja a 15 millió forintot. Eddig 18 esetben jelentettek gépkocsikban keletkező károkat a biztosítónál és az átlagos várható kárérték 500 ezer forint körül mozog. Ezeket, az általános gyakorlatnak megfelelően, a casco biztosítások terhére téríti meg a társaság, amennyiben azok tartalmaznak elemi kárra vagy töréskárra szóló biztosítási fedezetet.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden délelőtt összesíti a vasárnapi viharkárokat, az eddigi jelzések alapján több ezer kárbejelentés várható.

A vihar a legnagyobb károkat a főváros környékén okozta, főleg lakásokban és gépkocsikban. Mezőgazdasági károkról nem érkeztek bejelentések, bár a meteorológusok jégeső lehetőségére is figyelmeztettek előrejelzéseikben - tudta meg korábban az [origo] a Mabisztól.

Körülbelül 350 fa dőlt ki és 3000 fáról törtek, szakadtak le ágak Budapesten - mondta Kocsis László, a Főkert Zrt. vezérigazgatója. Az eltakarítási munkálatok alatt folyamatosan vizsgálják a kidőlt fák és a letört ágak állapotát, hogy pontos képük legyen arról, egészséges vagy korhadt fát ért-e kár. A sérült fák állapotának felmérése a kárbejelentések elbírálása szempontjából perdöntő fontosságú lehet.

Fontos tudni, hogy a biztosítók csak azoknak a viharkárát fizetik ki, akiknek saját vagyonbiztosításuk van. A felelősségbiztosítás ugyanis nem terjed ki a vasárnapi viharhoz hasonló, elháríthatatlan külső ok előidézte károkra - derül ki a biztosítók érdekvédelmi szövetségének közleményéből.