Privatizálják a Balatoni Hajózási Zrt.-t

2006.08.23. 9:11

Pályázatot írt ki az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) a a Balatoni Hajózási Zrt. vagyonértékelésére. A felhívás értelmében az ajánlatokat október 6-án kell beadni.

Az ÁPV közbeszerzési eljárásban pályázatot írt ki a Balatoni Hajózási Zrt. teljes, az állami tulajdonban lévő 49 százalékot kitevő részvénycsomagjának, valamint a vitorlás üzletág egészének, illetve az üzletág 49 százalékának vagyonértékelésére. A közbeszerzési értesítőben megjelent felhívás értelmében a becslések szerint 60 millió forint értékű projektre az ajánlatokat október 6-án kell beadni. Az eredményhirdetés tervezett időpontja október 24., míg a szerződéskötés tervezett időpontja november 2. lesz.

A hajózási cég 51 százaléknyi részvénycsomagját 22 balatonparti önkormányzat 2001-ben térítésmentesen kapta meg. A privatizációs szervezet tájékoztatása szerint az ÁPV belső szabályzatának megfelelően, a már lejárt érvényességű, korábbi vagyonértékelést kell pótolni. Oravecz Péter kommunikációs vezető elmondta, hogy nincs napirenden a Balatoni Hajózási Zrt. ügye. Van ugyan egy 2003-as kormányhatározat, ami az értékesítést írta elő, de ez még azelőtt született meg, hogy az önkormányzatok bejelentették volna igényüket a teljes tulajdonra.

A 2004-ben készült előző vagyonértékelésben a Reorg Rt. hétmilliárd forintra becsülte az akkor 24 személyhajóval, kompokkal, kikötőkkel és néhány Balaton parti szállodával és kempinggel rendelkező társaságot. A Balaton parti önkormányzatok, a tavaly októberi döntésük alapján, a pénzügyminiszternek tett javaslatban a kikötői üzletág 49 százalékának megvásárlását vállalták, ugyanakkor a közhasznú tevékenységet jelentő, többi üzletág térítésmentes átadását kérték. Az ÁPV tájékoztatása szerint a cég további sorsával kapcsolatban kormánydöntésre van szükség.

A Balatoni Hajózási Zrt. vitorlás kikötői üzletágának 49 százalékát még a tulajdonosok javaslata előtt átvilágította egy meg nem nevezett nemzetközi pénzintézet, de az értékelés eredményét Horváth Gyula vezérigazgató nem kívánta közölni. A vezérigazgató annyit mondott, hogy a Balatoni Hajózási Zrt. 22 kikötője közül 10 nagyobb vitorlás kikötő van, és az üzletág nyereségesen működik.

Tavaly a társaságnak 1,7 milliárd forint bevétele és 35-37 millió forint adózott nyeresége volt. Az első hét havi teljesítés alapján az idei 1,8 milliárd forintos bevételi terv teljesíthetőnek látszik - mondta a vezérigazgató. Hozzátette: ebben az évben a fejlesztések miatt a tavalyinál kevesebb, 17-20 millió forint lesz a várható adózott profit.