Kockázatokra figyelmeztet a konvergenciatanács

Vágólapra másolva!
A konvergenciaprogrammal kapcsolatos álláspontját ismertette a konvergneciatanács három tagja kedden. Simor András, Surányi György és Bogsch Erik szerint a konvergenciaprogram iránya megfelelő, azonban számos kockázatot tartalmaz. A hitelesség visszaállításához az egyes intézkedéscsomagokat következetesen végre kell hajtani. A tanácstagok szorgalmazták a pártok közti megegyezést a program végigvitelére.
Vágólapra másolva!

Ismertette a konvergenciaprogrammal kapcsolatos álláspontját a Konvergencia Tanács három tagja, Simor András, Surányi György és Bogsch Erik. Bogsch lemondta: elsősorban azt vizsgálták, hogy mennyiben járul hozzá az egyensúly visszaállításához, és mennyire segíti a gazdaság fenntartható fejlődését, éppen ezért nem vizsgálták annak társadalmi hatásait.

Surányi György szerint az utóbbi években olyan egyensúlyhiány alakult ki, amelyet fájdalom nélkül nem lehet csökkenteni. Surányi elmondta: 2001 és 2005 között a fogyasztás egyharmadával növekedett, de a programban felvázolt pálya ezt elvielg nem csökkenti. Surányi György reményét fejezte ki, hogy a program nem fog jóvátehetetlen károkat okozni a 2005-ig elért életszínvonalban.

Mivel a program precedens nélküli átalakításokat tartalmaz, Simor András szerint jelenleg nem tűnik reálisnak, hogy a konvergenciaprogram a piac számára hiteles céldátumot tűzzön ki. A közbeeső célok mutatják majd meg Simor szerint, hogy mikor lehet euróra cserélni a forintot. A tanácstagok szerint a konvergenciapályába foglalt számok alapján 2011 és 2013 között lehetséges lesz az euró bevezetése.

Mind a három tanácstag kritizálta az adórendszer átalakítását a versenyképesség szempontjából. Simor András elmondta: szükség volt az adóemelésre, de fontos megjegyezni, hogy a kormány mihamarabb kezdje el az adórendszer arányainak megváltoztatását. Simor szerint növelni kell a fogyasztási és vagyonadókat, és csökkenti az szja-t és a járulékokat. Ezzel a kormány szélesíti az adófizetők körét, és növeli a versenyképességet az adórendszer szintjének csökkentése nélkül.

A tanácstagok kiemelték a pártok közti konszenzus fontosságát. A kormánynak az első évben negyedévente kellene beszámolnia a parlamentnek az eredményekről, és a reformok törvényi hátteréről. A javaslat szerint a parlamenti pártoknak 2008-ban kellene megegyezni az euró bevezetésének céldátumáról, hogy a 2010-es választási kampány ne söpörje el az eddig elért eredményeket.

Ugyancsak elhangzott, hogy a közszféra átalakítása fájdalmas, de nélküle a kiigazítás eredményei hosszú távon elsikkadnának. A közszférának nagy a lemaradása a versenyszférához képest a teljesítmény megfelelő értékelésében, jó, hogy ezen a területen is változás lesz - hangsúlyozta Simor András.

A tanács tagjai kedvezően értékelték, hogy a kormány kezd eltávolodni a mesterséges árképzés gyakorlatától, amely felelős egyrészt a lakosság - például a gáz piaci áráról alkotott - téves elképzeléseiért, másfelől a támogatások igazságtalan elosztásásáért. Az új rendszerben a támogatások szociális alapúak lesznek, vagyis csak a valóban rászorulók fogják kapni.

A jegybankelnök hétfői sajtótájékoztatójára reagálva Surányi kijelentette, "semmilyen formában nem kíváncsi" Járai Zsigmond magánvéleményére. Szerinte Járainak megfelelő szakértői testület áll a rendelkezésére, annak tagjaival kellene ütköztetnie az álláspontját. Egy nemzeti intézményt vezet ugyanis, és ebben a pozícióban az intézmény véleményét kell képviselni, amely jelen esetben eltér az övétől - vélekedett Járai Zsigmond elődje.