Egyforma jó az orosz és a magyar adósság

Vágólapra másolva!
Nem sokkal  a Fitch Ratings után a Standard & Poor's is a Magyarországéval azonos, közel elsőrendű befektetői szintre helyezte Oroszország szuverén hosszú futamú devizaadósságának osztályzatát, csakhogy míg Magyarország esetében ez romlást, Oroszország esetében javulást jelent.
Vágólapra másolva!

Az S&P hétfői londoni közleménye szerint "BBB plusz"-ra javul az eddigi "BBB"-ről az orosz hosszú futamú állami devizakötelezettségek osztályzata, a hosszú lejáratú szuverén rubeladósság pedig fölkerült az elsőrendű befektetői sávba, "A mínusz"-szal, az eddigi "BBB plusz"-ról. A kilátás stabil.

A felminősítés meglepte a piacokat, mivel az S&P-nél korábban igen kedvetlenül nyilatkoztak az orosz osztályzat javításának esélyéről.

A Standard & Poor's indoklása szerint a felminősítést a devizatartalék és az állami egyensúlyi adatok folyamatos javulása tette lehetővé. A hitelminősítő becslése szerint a orosz jegybank devizatartaléka év végére eléri a 285 milliárd dollárt - a 2003-asnak a négyszeresét -, és így közel kilenc havi folyó kiadás fedezetére lesz elegendő, a rövid távú adósságot pedig több mint 4,5-szeresen haladja meg.

Az államadósság jövőre a GDP-érték 10 százaléka alá csökken, ami a "BBB" sávba sorolt szuverén adósok jellemző középértékének a harmada. A cég szerint úgy tűnik, hogy az orosz állam ez év végére nettó hitelezői pozícióba kerül.

A magas energiaárak 2003 óta évente 10 százalék körüli folyómérleg-többleteket eredményeznek, és az orosz hatóságok ezt a beáramlást felelősségteljesen kezelik a stabilizációs alapon belül, elkerülve a rubel gyors felértékelődését és így az orosz gazdaság versenyképességének romlását, áll az S&P elemzésében.

A cég ugyanakkor megjegyzi, hogy a képet a makrogazdasági stabilitás kockázatai árnyalják, amelyek jó eséllyel növekedni fognak a 2007-es parlamenti és a 2008-as elnökválasztások közeledtével. A kockázatokat erősíti emellett a 2007-es expanzív költségvetés is.

Az elemzők azóta várták a felminősítést, hogy Oroszország június végén megállapodott a kormányhitelezők Párizsi Klubjával a teljes maradék adóssága, 22,3 milliárd dollár visszavásárlásában, azaz idő előtti törlesztésében. Az S&P-nél akkor azt mondták: ez a fejlemény nem indokol feltétlenül gyors osztályzatjavítást. A Bear Stearns befektetési bank egyik londoni elemzője hétfőn megjegyezte: mindez arra vall, hogy a befektetőknek nem kell feltétlenül elhinniük, amit egy-egy minősítő intézetben mondanak a konkrét döntések előtt.

Oroszország legnagyobb hitelezője, Németország visszakapja 7,7 milliárd eurós kintlévőségét, és a 700 millió eurós prémium nagy részét is megkapja kompenzációként, így nem névértéken, hanem piaci értéken kapja vissza a hitelt. A német kormány korábban nem fogadta szívesen az orosz adósság idő előtti törlesztésére irányuló moszkvai igyekezetet, mert a beütemezett kamatokkal is számolt a pénzügyi terveiben.

A hétfői feljavítással az orosz szuverén devizaadósi besorolás azonos szintre került az S&P listáján a Magyarországra érvényes, a szintén "BBB plusszal", viszont negatív kilátású adóskockázati besorolással. A hitelminősítő a magyar devizaadósi osztályzatot júniusban, már a kormány egyensúlyi programjának bejelentése után minősítette vissza az addigi elsőrendű, "A mínusz" alapfokról a már csak megszorításokkal befektetőinek tekintett "BBB"-sáv tetejére, azzal az indokkal, hogy szerinte a költségvetési helyzet nagyobb mértékben romlott, mint amennyit a kormánycsomag javítani fog rajta.

A Fitch Ratings, a legnagyobb európai hitelminősítő július végén emelte a magyaréval nála is azonos "BBB plusz" szintre az orosz adósbesorolást. A Fitch tavaly decemberben minősítette vissza Magyarországot a "BBB" kategóriába, szintén a költségvetési helyzetre hivatkozva.

Oroszországot a Moody's Investors Service a Fitchnél és az S&P-nél egy fokkal gyengébb szinten (BBB-nek megfelelő Baa2-n) tartja nyilván. A Moody's ugyanakkor Magyarországot a másik két nagy hitelminősítő osztályzata felett három fokozattal, elsőrendű "A1"-en (A plusz) sorolja, jóllehet negatív kilátással. Jonathan Schiffer, a Moody's alelnöke - amikor a múlt hónapban az MTI-nek nyilatkozva cáfolta az azonnali leminősítésről elterjedt piaci szóbeszédet - azt mondta: a cég megvárja az őszi önkormányzati választásokat, mielőtt bármit lépne a magyar adósbesorolás ügyében.