Titkolódznak betétjeikről a bankok

Vágólapra másolva!
Nem árulták el a bankok, hogyan változott lakossági betétállományuk nagysága a kamatadó bevezetése körüli átrendeződésben. A megtakarítások szerkezetének átalakulásáról azonban szíveseben adtak számot. Ügyfeleik a nyílt végű befektetési alapok és a hosszú távú betétek felé fordultak.
Vágólapra másolva!

"Az eredmények elemzése jelenleg is folyik és az adatokat bizalmas üzleti információként kezeljük". Ez volt a tipikus válasz az [origo] azon kérdéésre, hogyan változott augusztusban a bankok lakossági betéteinek állománya. Akadt olyan pénzintézet is, amelyik először megválaszolta kérdésünket, majd tévesen kiadott információként visszavonta, amit küldött. A legtöbben pedig adatokat nem tartalmazó szöveg kíséretében megkerülték az egyébként konkrét és egyértelmű kérdéseinket.

A megtakarítások összetételének átalakulásáról viszont nagyon szívesen beszámoltak, sőt még pontos adatokat is közöltek állításaik alátámasztására. Mindenhol azt tapasztalták, hogy a takarékoskodók a néhány hónapos futamidejű betétektől az egyéves, vagy annál hosszabb lejáratúak és a befektetési alapok felé fordultak.

Megdöbbentően sok pénz folyt be augusztus folyamán a nyíltvégű befektetési alapokba. A kamatadó bevezetése előtti napokban az Erste Bank alapkezelője 95,0 milliárd, a K&H Banké 90,6 milliárd, a Raifeisen Banké 40, 4 milliárd, a CIB Banké 26,8 milliárd forint friss tőkét gyűjtött, ami önmagában 250 milliárd forint feletti összeg.

Egy híján 200 milliárd forint áramlott augusztus végéig az OTP Bank két akciós betétjébe. A 3 hónaposban 61 milliárd forint, a 12 haviban pedig 138 milliárd forintot kötöttek le.

A július 24-étől augusztus 31-éig jegyezhető 2, 3, 5 és 10 éves futamidejű jelzáloglevelek közül a kétéves futamidejűből 28 milliárd 743,2 millió forintnyit, a 3 éves futamidejűből 18 milliárd 763,6 millió forintnyit, az 5 éves futamidejűből 7 milliárd 932,1 millió forintnyit, a 10 éves futamidejűből pedig 4 milliárd 692 millió forintnyit jegyeztek le a befektetők, ami összesen több mint 60 milliárd forint.

Az OTP Bank fiókjaiban tavaly 25,4 millió ügyfél fordult meg, idén, az első fél évben ez a szám 12,5 millió volt. Augusztus 1. és 28. között 2,1 millió ügyfél járt a bankfiókokban. Ez azt mutatja, hogy idén, augusztusban nagyobb volt az ügyfélforgalom, mint a korábbi évek hasonló időszakában. Ez a szám ugyanis még nem tartalmazza a kamatadó bevezetése előtti utolsó napok adatait

A kamatadó bevezetése előtti akciós időszakban lekötött lakossági betétek összege 4,268 milliárd forint volt a KDB Banknál. Ebből a 6 hónapos és éves lekötések nagysága 2,326 milliárd forintot ért el, melynek több mint a fele a rövidebb lekötések átrendeződésével keletkezett. Így augusztus végén 15,516 milliárd forintot tett ki a bank lakossági betéteinek teljes állománya.

A teljes betétállomány módosulásról viszont csak annyit árultak el, hogy a változás nem volt "említésre méltó". Arról viszont beszámoltak, hogy a lejárati időszakokban egyértelmű átrendeződés következett be. A korábban jellemző, rövidtávú lekötések helyett, a lekötött betétek meghatározó része a 6 és 12 hónapos lekötésekbe "vándorolt át."