Újabb külkereskedelmi rekord Kínában

Vágólapra másolva!
Kína külkereskedelmi többlete újabb havi rekordot ért el augusztusban, 18,8 milliárd dollárnak felelt meg a júliusi, 14,6 milliárd dolláros többlet után - jelentette az Új Kína hírügynökség.
Vágólapra másolva!

Az első nyolc hónapban Kína külkereskedelmi többlete 95,65 milliárd dollár volt, 59 százalékkal több a tavalyi első, nyolchavi 60,22 milliárdnál. Tavaly Kína külkereskedelmi többlete 101,6 milliárd dollár volt, a most augusztussal zárult tizenkét hónapban pedig 135,6 milliárd dollár.

A kínai központi bank elnöke az év végéig mérséklődést vár a gazdasági növekedésben az erős második negyed után. A bankelnök egy vasárnapi nyilatkozatában úgy ítélte meg, hogy a második negyedbeli növekedés túl nagy volt, annak ellenére, hogy a kamatszint meglehetősen magas.

Az idei második negyedévben Kína hazai összterméke 10,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A főleg export és beruházás táplálta, nagy többlet-kapacitásokkal rendelkező gazdaság tovább gyorsuló növekedése változatlanul inflációmentes. Júliusban 1,2 százalékos, júniusban 1,5 százalékos volt a tizenkét havi infláció.

Júniusban az ipari termelés 19,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a termelő-beruházások többlete 35 százalékos volt.

Az első negyedévben Kínában a GDP 10,2 százalékkal bővült a tavalyi első negyedhez képest, miután az utolsó negyedévben 9,9 százalékkal nőtt, szintén az egy évvel korábbihoz viszonyítva.

Kína hazai összterméke tavaly 10,2 százalékkal nőtt, közölték a kínai statisztikai hivatalban augusztus végén, fölfelé módosítva az addig ismert, 9,9 százalékos GDP-növekedésről szólt adatot. A módosítást az tette szükségessé, hogy az ipar kibocsátása tavaly 11,7 százalékkal nőtt a korábban számított 11,4 százalék helyett, a szolgáltatásoké pedig 10,0 százalékkal az eredetileg számolt 9,6 százalék helyett. A mezőgazdaság teljesítménye 5,2 százalékkal nőtt, ez azonos a korábban számítottal.