Közösen kutat gáz után a Mol és az INA

Vágólapra másolva!
Közös határmenti kutatási projektről szóló megállapodást írtak alá a Mol csoport és a horvát INA vezetői. A projekt a Podravska Slatina - Zaláta terület gázkiaknázását jelöli ki célul; a feladatokból és az eredményekből a két fél egyenlő arányban veszi ki a részét.
Vágólapra másolva!

Áldott Zoltán, a Mol-csoport kutatás és termelés divíziójának ügyvezető igazgatója és Mirko Zelic, az INA kutatási és termelési igazgatója aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében a két stratégiai partner közös kutatási programot indít el a Podravska Slatina (Horvátország) és Zaláta (Magyarország) területén újabb földgázkitermelés céljából. Az aláírásra a zalaegerszegi Magyar Olajipari Múzeumban került sor.

"A kutatási terület mintegy 50 négyzetkilométer kiterjedésű és a két ország határvidékén terül el. Korábban itt nem folyt intenzív kutatás a terület elhelyezkedése, és az ebből származó technikai nehézségek miatt, de a szeizmikus kutatás előzetes eredményei alapján igen ígéretesnek látszik" - mondta Zelic. "A kutatási terület pontosan egyformán oszlik meg a két ország között, ez indokolja, hogy a két vállalat közösen végezzen munkálatokat."

A Mol és az INA most tehát komolyabbra fűzi együttműködését. A két cég a közvetlen régió és a Balkán (lásd Energopetrol) üzleti lehetőségében együttesen érdekelt, stratégiai együttműködésben áll. A kooperáció eme új szakaszában tehát továbbra is fontos a kapcsolat tradícionális jellege - hangzott el az eseményen.

Tradícionális jó kapcsolat

Mirko Zelic elmondta, nagy szerencsének tartja, hogy részt vehet az együttműködésben. Az olajiparban mind a magyar, mind a horvát fél úttörő szerepet játszott, az országok közötti kapcsolatok pedig kitűnőek. De kitűnő a szakmai együttműködés is, ennek keretében évente 300 szakember cserél tapasztalatot technológiai, gyártási, és egyéb területen. Továbbra is összehangolt lesz az együttműködés, ez mindkét cég érdeke, és a jelenlegi térségi dominancia megőrzésének módja. A felröppent hírekről, melyek szerint a magyar fél nem támogatja a horvátországi finomító-kapacitás felújítását, Mirko Zelic elmondta, a vezetőségi tagok soha sem fejezték ki ilyen szándékukat, ellenkezőleg, kiálltak a kooperáció magas szintje mellett. A döntésekben teljes volt az egyetértés.

Természetes együttműködésről van szó, amelyben a lehetőségek maximális kihasználása érdekében vesznek részt a felek - mondta Áldott Zoltán. A közös projektekben meg kell osztani a financiális, szakmai feladatokat, és a jövőben egyre inkább ilyen közös kutatásokban, projektekben kell gondolkodni majd. A két félnek egyenlő jogai és kötelezettségei lesznek, és a projektet 50-50 százalékos arányban finanszírozzák. Emellett a kutatás irányításával kapcsolatos döntéseket is együtt hozzák meg, és a bevételeket is egyenlő arányban osztják majd meg egymás között.