Elérheti a félmilliárdot a teljes kárösszeg

Vágólapra másolva!
Szakértők szerint a Budapest közterületein és a magántulajdonban okozott kár, az állandó rendőri készültség költségeivel együtt, akár a félmilliárd forintot is elérheti - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Az első, kissé túlzónak tűnő becslést arra alapozzák, hogy az MTV-székháznál már felmért károk az eredetileg számított 100 helyett 230 millió forintot tesznek ki. Az összegben - az MTV közleménye szerint - szerepel több autó, az informatika, a létesítmény-üzemeltetés, a biztonsági rendszerek, a rendszertechnika és az archívum sérülése, illetve megsemmisülése.

A közterületben okozott károkat az első napok után 40-50 millió forintra tették, de információk szerint azóta ez az összeg is emelkedett, ráadásul a felmérés még mindig nem fejeződött be teljesen.

Minden érintett problémája, hogy ki téríti meg majd a vandalizmus által okozott károkat. Az elmúlt napokban szóba került, hogy a katasztrófaalaphoz kellene nyúlni, de biztosan be kell segíteni költségvetési forrásokból is. A legrosszabbak a magánszemélyek kilátásai. A biztosítók ugyan egyelőre fogadják a kárbejelentéseket, de a szerződések szerint zavargások és tüntetések esetén nem kötelesek fizetni.

Egyes véleményéek szerint végül a benyújtott kárigény nagyságán és az egyes társaságok üzletpolitikai döntésén múlik, ki úszhatja meg komolyabb anyagi veszteség nélkül. Vesztesége annak is lesz, akinek méltányosságból fizet a biztosítója, mivel a kárrendezésnél jelentős összeget vonnak le például a személygépkocsiknál avulás címén.