Jegybankelnöki szavak gyengítették a zlotyt

2006.09.28. 13:15

Csütörtök délelőtt gyengült a lengyel zloty az euróval szemben, és ez magával húzva a térség többi valutáját is. Mindez azután történt, hogy Leszek Balcerowicz, a Lengyel Nemzeti Bank elnökének nyilatkozata ismét kétségeket ébresztett a lengyel eurókonvergencia iránt.

A zloty csütörtök délben 3,9821-71/euró volt a londoni bankközi piacon, 0,40 százalékkal gyengébb a szerdai későinél. Ugyanakkor a forint 273,22-32/eurón 0,21 százalékkal, a cseh korona 28,415-35/eurón 0,18 százalékkal, a szlovák korona 37,390-10/eurón 0,07 százalékkal maradt el a szerdai későitől.

Leszek Balcerowicz, a központi bank elnöke egy csütörtöki tévényilatkozatában "hanyagnak, felelőtlennek" nevezte a lengyel költségvetés jövő évi tervezetét, amelyet a múlt héten kezdődött koalíciós válság óta féllábú lengyel kormány szerdán hagyott jóvá.

Balcerowicz főleg a kiadásnövelés miatt neheztel a költségvetési tervre, jóllehet abban jövőre is az ideivel egyező, 30 milliárd zlotys a hiány előirányzata. Ez GDP-arányosan 4,1 százalékos államháztartási hiányt valószínűsít a jövő évre a nyugdíjreformmal együtt, amelyet jövőre már nem lehet leszámítani. A kiadások növelésével nagyjából egyező, 14,7 milliárd zlotys bevételnövelés - 226,8 milliárd zlotyra (15,53 billió forint) - forrása viszont szemlátomást csak az, hogy költségvetésbe beleszámolták az Európai Uniótól várt juttatásokat.

Balcerowicz azt mondta, hogy a lengyel költségvetést még nem fenyegeti azonnali - mint mondta: "magyar típusú" - túlcsordulás, de kijelentette, hogy a lengyel közfinanszírozás "beteg". - Felelőtlen, populista ez a költségvetés - hangoztatta.

Úgy vélte, a piacok még nyugodtak, de erre nem lehet hosszú távon számítani. - A piacok nem figyelmeztetnek idejekorán. A piacok csak a rossz hírek felgyülemlésére reagálnak, de addig nyugodtak maradnak, ha a makromutatók jók, amiként azok egyelőre valóban jók Lengyelországban. De, amint Magyarország példája mutatja, csupán ebben nem helyes megbízni - tette hozzá.

A kormány maga is elismerte - amit Balcerowicz külön nehezményezett -, hogy növekedni fog az adósság: a közadósság aránya a GDP-hez képest jövőre 50 százalék fölé nő az idén várt 49,2 százalékról, márpedig ennek, törvény szerint, költségvetési kiigazítást kellene beindítania.

A lengyel központi bank pénzügypolitikai bizottságának tagja, Halina Wasilewska-Trenkner csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy a költségvetési lazaság és a - nem utolsósorban emiatt is növekvő - inflációs nyomás miatt kamatemelésre lesz szükség, de ez a megjegyzés a jelenlegi helyzetben nem használt a zlotynak. A Lengyel Nemzeti Bank a szerdai döntésével hetedik hónapja változatlanul, rekordalacsony 4,0 százalékon hagyta alapkamatát, de nincs módja tovább enyhíteni.

A lengyel valutát az is nyomja, hogy az új kormánykoalíció összehozására irányuló tárgyalások megfenekleni látszanak, növelve egy novemberi, rendkívüli parlamenti választás esélyét.

A lengyel kormánynak nincs hivatalos céldátuma az euró bevezetésére. Lengyelország augusztus elején kéréssel fordult az Európai Unióhoz, hogy további három évig haladékot kapjon az uniós költségvetési kritériumok teljesítésére.

KAPCSOLÓDÓ CIKK