Németeknek adják el a spanyolok Ferihegyet

Vágólapra másolva!
Tíz napon belül a német Hochtief lehet Ferihegy tulajdonosa. A Ferihegyet privatizáló brit BAA spanyol tulajdonosa az annak idején szintén pályázó Hochtiefnek adná át a repülőtér üzemeltetését. A spanyol tulajdonos csak akkor értékesítheti tovább a repteret, ha abba a kisebbségi tulajdonos ÁPV Zrt. is beleegyezik.
Vágólapra másolva!

A spanyol Ferrovial építőipari és szolgáltató csoport várhatóan tíz napon belül megköti a szerződést a Budapest Airport - a ferihegyi repülőtér - eladásáról a német Hochtief építőipari vállalatnak, jelentette a Reuters hírügynökség csütörtökön, az ügylethez közel álló forrást idézve.

Piaci spekulációnak nevezte Szollár Domokos, a Budapest Airport szóvivője a Reuters értesülését. Szollár az [origo]-nak elmondta: a BA nem kívánja kommentálni a hírt.

A Budapest Airportot a Brit BAA privatizálta 2005 decemberében. A pályázók között volt annak idején a spanyol Ferrovial, illetve a német Hochtief is. A repteret átvevő brit BAA-t azonban tavasszal több kísérlet után felvásárolta a spanyol Ferrovial. A piacon már akkor elkezdődtek a találgatások, hogy mit kezdenek a spanyolok a BAA Nagy-Britannián kívüli reptereivel.

Piaci értesülések szerint a Ferrivoalnak csak a BAA brit reptereire van szüksége, a többitől inkább megszabadulna. Úgy tűnik, a Budapest Airport-privatizáció második köréből kihullott Hochtief most mégis megszerezheti Ferihegy üzemeltetésének jogát. Az átadásba ugyanakkor az ÁPV Zrt.-nek is komoly beleszólása van.

Oravecz Péter, a kisebbségi tulajdonos ÁPV Zrt. kommunikációs igazgatója az [origo]-nak elmondta: annak idején az adásvételi szerződés pontosan szabályozta az esetleges továbbértékesítést is. A szerződés értelmében a jelenlegi tulajdonos - a spanyol tulajdonba került brit BAA - a szerződés értelmében 2011. december 31-ig nem értékesítheti tovább a repteret az ÁPV Zrt. hozzájárulása nélkül.

Az ÁPV Zrt a továbbértékesítésre is szigorú feltételeke szabott: "A lehetséges részvényértékesítéseknek, ha ilyenre sor kerülne, minden esetben feltétele, hogy az új tulajdonos - akinek rendelkeznie kell a privatizációs szerződés teljesítéséhez szükséges felhatalmazásokkal, engedélyekkel és meg kell felelnie a részletesen szabályozott alkalmassági követelményeknek - ugyanolyan feltételekkel fogadja el a privatizációs szerződés rendelkezéseit, mint a jelenlegi." - áll a szerződésben.

[origo]/MTI