Zavar léphet fel a magyar áramellátásban

2006.10.13. 8:12

Az áramtermelés kapacitásának növekedése elmarad az energia keresletének növekedésétől. A jelenség szinte egész Európára jellemző, de a helyzet Magyarországon a legrosszabb - derül ki a Capgemini tanácsadó cég jelentéséből. Így fokozottan fennáll a teljes vagy részleges áramellátási zavarok veszélye.

Míg 2004-ben átlagosan 5,8 százalékkal haladta meg a villamos energia kínálata a keresletet az unió tagállamaiban, addig idén ez az érték már csak 4,8 százalék. A helyzet szinte mindenhol romlik, bár Magyarországon a legrosszabb, de alig van kínálati többlet Franciaországban, Nagy-Britanniában, Görögországban és Belgiumban is. Egyedül az íreknek nincs mitől tartaniuk, hiszen áramtermelésük 36 százalékkal nőtt az elmúlt évek során -olvasható a Világgazdaságban.

A legnagyobb zavar akkor léphet föl, ha az időjárási viszonyok miatt hirtelen megugrik a kereslet. Magyarországon ugyanis az úgynevezett maradó mennyiség, vagyis a villamosenergia-rendszerben lévő tartalék 5 százalék alatt van, leszámítva az importot - mondta Tombor Antal, a magyar villamosenrgia-rendszer irányításáért felelős Mavir Zrt. Elnök-vezérigazgatója. A kínálat gyakran a tartalékokkal együtt sem elegendő az igények kielégítésére. Biztató azonban, hogy  a paksi és a mátrai erőműben is folyik a kapacitás bővítése.

Veszélyt jelent az áramkínálat szűkössége a hazai liberalizált villamosenergia-piacra is - mondta Mártha Imre, az MVM Villamosenergia Kerskedelmi Zrt. Vezérigazgatója. A térségben, így Szlovákiában, Csehországban és Bulgáriában is leállítanak több széntüzelésű és atomerőművi blokkot, így megszűnik az a kapacitásfelesleg, ami lehetővé tette a térségben az az alacsonyabb áramárakat. Az elmúlt években Magyarországon kizárólag olyan kapacitások jöttek létre, amelyek a nagyerőművinél 50-100 százalékkal drágább áramot termelnek. Az MVM-nek pedig kötelező ezt az energiát megvásárolnia.

KAPCSOLÓDÓ CIKK