Nehezebb lesz bekerülni a közigazgatásba

Vágólapra másolva!
A közigazgatás egésze 2008-2009-re lényegesen más lesz a mostani állapothoz képest a kormányzat terevei szerint - közölte Draskovics Tibor, az államreform-bizottság irányítója.
Vágólapra másolva!

Nehezebb lesz a bekerülés a közigazgatásba, mivel bevezetnek egy versenyvizsgán alapuló kiválasztási rendszert, a meghirdetett állásokra pályázni kell majd, a próbaidőt pedig kötelezővé teszik - írja a Világgazdaság.

A tervek szerint a közigazgatásban 2008-tól általánossá válna a teljesítménymérés, -értékelés. Azoknak, akiket ezek alapján bocsátanak el az adott intézménytől, összesen 30 nap lenne a felmondási idő.

A normál nyugdíjkorhatárt el nem érő rokkantnyugdíjasok jelenleg 460-470 ezren vannak. A szabályok változtatásával, a visszaélések megakadályozásával az elgondolások szerint két év alatt közülük 50-80 ezer ember újra megjelenhetne a munkaerőpiacon - mondta Draskovics.

A rokkantügyi területtel a jövőben a munkaügyi tárca foglalkozna, miután elkülönülne az egészségügytől és a nyugdíjrendszertől is. A rokkanttá minősítés feltételei a tervek szerint szigorodnak.