Az üzleteknek is ártanak a zavargások

Vágólapra másolva!
Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél október 23-án emelt barikád miatt leginkább az építőanyaggal "szolgáló", felújítás alatt levő Klotild palotában esett kár; a belvárosi üzletek aznap kisebb anyagi veszteséget szenvedtek el, ám a későbbiekben ez jelentősebb lehet - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára komoly forgalomkiesésekkel számol, hiszen a hírek szerint a szállodákban sorra mondják vissza a szobafoglalásokat. A belváros azon részén, ahol a zavargások voltak, főként turisták fordulnak meg, s az ott levő boltok, illetve a vendéglátósok jelentős bevételhez jutnak tőlük. A külföldiek mellett a belföldi vevők is elmaradhatnak a belvárosból - véli Vámos György -, attól tartva, hogy november 4-éig bármi előfordulhat, így máshová tervezik nemcsak a vásárlásokat, hanem a szórakozást is.

Értesülések szerint egyelőre telt ház ígérkezik a Budapesti Turisztikai Hivatal és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által szervezett központi karácsonyi vásáron, idáig senki sem mondta vissza a helyiségfoglalását, de a szervezők már felkészültek arra, hogy mi lesz akkor, ha a Kossuth téri tüntetők a Deák tér közelébe költöznek. (Egyik képviselőjük szerdán jelentette be, hogy pénteken a Városháza parkba költöznek, ahol korábban a Liberálisok Háza állt.) Az ottani demonstráció közvetlenül nem zavarná a november 25-én kezdődő központi karácsonyi vásárt, hiszen azt hagyományosan a Vörösmarty téren rendezik, de a környező sétálóutcákból egészen a Deák térig húzódik.

A Városháza építési területté nyilvánította a Városháza parkot, így az a gyülekezési törvény szerint nem közterület, a rendőrségnek nincs hatásköre a bejelentett demonstráció elbírálására - közölte tegnap az MTI-vel a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) illetékese. Kormos Endre elmondta: a Madách térrel szembeni Városháza park október 23-án annyira megrongálódott, hogy a Városháza életveszélyes területté nyilvánította és elrendelte a lezárását.