A biztosítási kedvezmények száma 100 fölé nőtt

Vágólapra másolva!
Többségében infláció feletti áremelést hajtottak végre a biztosító társaságok a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) alaptarifáknál. A több mint száz kedvezményt figyelembe véve az áremelés ennél kisebb is lehet, a teljes díjszabási rendszert azonban, a hamarosan induló kalkulátorok nélkül nem lehet átlátni.
Vágólapra másolva!

Mire kell figyelni a biztosítóváltásnál









A már meglévő biztosítást csak 2006 november 1-je, és november 30 között lehet felmondani, úgy hogy a felmondásnak legkésőbb december 1.-jén éjfélig meg is kell érkeznie a választott biztosítóhoz.
A bónusz fokozatát igazoló kártörténeti igazolást 90 napon belül, legkésőbb 2007 március 31-ig kell eljuttatni az új biztosítóhoz. A 90 nap lejárta után a biztosító kártörténeti igazolás híján köteles az ügyfelet a legmagasabb díjat fizető M4 kategóriába sorolni. Az igazolás utólagos bemutatásával azonban visszamenőlegesen kötelesek a besorolást a bónuszigazolásnak megfelelően módosítani.

Ahogyan az várható volt, egyáltalán nem egyszerűsödött a kötelező biztosítások tarifarendszere. A hétfőn megjelent tarifák több mint száz kedvezményt és területi besorolást, tucatnyi korcsoportot és szorzók tömkelegét tartalmazzák. Azt tehát pontosan megmondani, hogy mely biztosítók nyerhetik az idei versenyt, még korai lenne megmondani - nyilatkozta az [origo]-nak Haraszti Zsolt, a Netrisk internetes alkuszcég ügyvezetője. Haraszti egyébként úgy látja, hogy a MÁV-biztosító tartotta a tavalyi kedvező tarifáit, ugyanakkor ez a társaság még nem biztos, hogy köthet új szerződéseket, ez csak november vége felé derül ki. Az ügyvezető szerint az egyik nyertes a Köbe lehet, amely első látásra nagyon kedvező tarifákkal jött ki a 2007-es évre. Az új biztosító, a Signal elsősorban az alacsonyabb kockázatú, vidéki, idősebb lakosokat célozta meg, kérdéses azonban, hogy milyen sikerrel jár, hiszen pont ebben a szegmensben sok társaság csökkentette a tarifáit.

A különböző - szakmailag már nehezen indokolható - díjszámítási tényezők hátterében a kis és a nagy biztosítók közti vetélkedés húzódik meg - áll abban a közleményben, amit a biztositas.hu jutatott el az [origo]-hoz. A közlemény szerint főleg a nagy biztosítók tarifája az átlag autós számára már átláthatatlan, és alkalmas arra, hogy egyes kiragadott mondatai eltereljék a lényegről, vagyis az árról a figyelmet. Ez egyébként már tavaly is így volt. A nagyobb biztosítókra egyébként az a jellemző, hogy nem tudnak engedni díjaikból, ezért inkább reklámra költenek. Az állományukat növelni akaró - alacsonyabb díjjal dolgozó kicsik pedig továbbra is megpróbálnak minél kedvezőbb díjakat kialakítani egyszerű, közérthetőbb tarifákkal.

Ta mi alapján választasz kötelezőt?http://forum.origo.hu/topik.jsp?id=112915fórum

Az [origo] árgaranciát is tartalmazó díjszámítási kalkulátora egyébként várhatóan csütörtöktől lesz elérhető, és ekkor már részletesebb adatok is rendelkezésre állnak majd, hogy a különböző biztosítók, mely szegmensben nyújtják a legjobb ajánlatot.

A biztositas.hu megítélése szerint a megtakarítások mértéke továbbra is jelentős lehet sokak számára, mivel az egyes biztosítók ajánlatai közül az idén még nem tűnnek el a jelentősebb különbségek.

Az internet szerepe egyébként várhatóan tovább növekszik, mivel a tavalyi évhez hasonlóan, nagy kedvezményeket adnak az on-line kötésekre a biztosítók.

2007-es ONLINE KEDVEZMÉNYEK

Garancia 5-10%

TIR 7%

MÁV 30%

Allainz 10 %

Union 4-12%

Uniqa 10%

Signal 10%

Megjelenik viszont egy új szegmens is, az idén ugyanis először a Tesco-ban, és a Cora-ban is lehet kgfb biztosítást kötni. Előbbivel a Generali, utóbbival a Groupama állapodott meg, amely az on-line kötéssel azonos kedvezményt ad ebben az esetben is.