Még mindig a Fifth Avenue a legdrágább

Vágólapra másolva!
A bérleti díjak figyelembevételével kialakuló listán a pesti Váci utca két helyet javított, az idén már a 28. helyen szerepel. A világ legdrágább bevásárló-utcája még mindig a New York-i Fifth Avenue.
Vágólapra másolva!

A listavezető Fifth Avenue-n a kereskedők egy száz négyzetméteres üzletért évente 280 millió forintnak megfelelő dollárt fizetnek. Az üzletek ugyanakkor ott a legsikeresebbek. A termékek rövid idő alatt komoly bevételt hoznak, divatossá is teszik az adott márka nevét - írja a Népszabadság.

A világ legnagyobb magántulajdonú ingatlan-tanácsadó cége, a Cushman&Wakefield kutatása alapján közzétett rangsor negyvenhét ország, 233 bevásárló-utcáját tartalmazza. A második legdrágább bevásárlóutca a Hongkongi Causeway Bay, a párizsi Champs-Élysées csak a harmadik helyen van. Az első pár helyezett változatlan, de mögötte komoly verseny zajlik. A feltörekvő piacokat képviselő indiai Újdelhi Kahn Market nevű utcája például a 24. helyre lépett fel a 41.-ről egy év alatt. Brüsszel és Bukarest legdrágább utcája is öt-hat helyezéssel előrébb ugrott.

Debrecen is szerepel a világranglistán. A Kossuth utcai tarifák megegyeznek az uruguayi főváros, Montevideo bevásárló-utcájának bérleti díjaival - közölte Szabó Viktória, a Cushman&Wakefield vezető tanácsadója.