Csökkenéssel zárt a tőzsde

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 393,49 pontos csökkenéssel, 23 053,79 ponton zárt pénteken. A csütörtöki záró értékhez képest ez 1,68 százalékos gyengülés. A részvénypiac forgalma 23,3 milliárd forintot ért el. A vezető papírok minegyike veszített értékéből.
Vágólapra másolva!

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 18,15 ponttal, 0,75 százalékkal 2388,32 pontra csökkent.

A közepesnek mondható forgalom három nagy papírra, az OTP-re, a Molra és a Magyar Telekomra koncentrálódott - mondta Keresztesi Andrea a KBC Securities vezető üzletkötője.

A Magyar Telekom pénteken közzétett közgyűlései meghívója - amelynek napirendjére tűzték a 2005. évi beszámoló és az osztalékfizetési javaslat elfogadását - megmozgatta a papír piacát, először pozitív irányba. A piacot azonban egy nagy eladó uralta, ami elbizonytalanította a befektetőket, ez okozta az árfolyam esését - vélekedett a szakértő.

A legnagyobb forgalma az OTP-nek volt, a bankrészvénynek egyben a legkiegyensúlyozottabb volt a piaca, így az átlagnál kevésbé gyengült. A Mol az olajár csökkenésének esett áldozatul - fejtette ki a kereskedő.

A Magyar Telekom 24 forinttal, 2,41 százalékkal 917 forintra csökkent. A részvényekkel 5 milliárdos forgalomban kereskedtek.

Az OTP árfolyama 26 forinttal, 0,34 százalékkal 7539 forintra csökkent. Forgalma 8,78 milliárd forintot tett ki.

A Mol-részvényekkel közel 5 milliárd forint értekben kereskedtek. Árfolyamuk 710 forinttal, 3,26 százalékkal 21 100 forintra csökkent.

A Richter 680 forinttal, 1,59 százalékkal 42 170 forintra csökkent, forgalma 1,8 milliárd forintot tett ki.

Gyengült a forint a bankközin

Gyengült a forint pénteken a bankközi devizapiacon. Az eurót délután fél négy tájban 257,50/70 forinton jegyezték, szemben a csütörtök délutáni 256,60/70 forintos árfolyammal.

A forint délután 8,77 százalékon állt a plusz/mínusz 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán, 35 bázisponttal gyengébben az előző nap délutáni helyzeténél.

Az euró árfolyama a kereskedők szerint 257,50 forinton stabilizálódni látszott, a jegyzések napközben nem nagyon tértek el ettől az értéktől, 257,20 és 257,80 forint között változtak.

A dollárt délután 201,40/50 forinton jegyezték, míg csütörtök délután 200,30 forint körüli árfolyamon kereskedtek vele.