Ellenőrök fogják figyelni a szálláshelyeket

Vágólapra másolva!
A magyar utazókra építik a vendéglátók a jövő évi terveiket, a külföldi turisták ugyanis egyre kisebb mértékben járulnak hozzá az ágazat növekedéséhez - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Ágazati szereplők a külföldi turistaszám fogyatkozásának okaként említik a forintárfolyam erősségét, valamint a budapesti őszi utcai események negatív visszhangját. Az idegenforgalom megszenvedi az adóváltozásokat, amire csekély gyógyírt jelenthet, hogy megmaradnak az utazási csekkhez kapcsolódó kedvezmények.

Apróbb engedmények jutottak a falusi turizmusnak is az szja-törvényben. Ezeknél nagyobb horderejű lehet azonban két, előkészítés alatt álló jogszabály, amelyekben az utazási irodák működési feltételeit igazítják ki, továbbá a turizmus ágazati szintű szabályozására is készül a kormány. Figyelniük kell a vendéglátóknak arra is, hogy a balatoni önkormányzatok minden eddiginél alaposabb ellenőrzésekre készülnek az idegenforgalmi adó beszedése érdekében.