A gyógyszergyártók profitkiesésre számítanak

Vágólapra másolva!
Jelentősen ronthatja a hazai gyógyszergyártók eredményeit a gyógyszer-gazdaságossági törvény múlt hétfőn elfogadott verziója. A cégek az idén mintegy 22 milliárd forinttal járulnak hozzá a támogatásokhoz, azonban ez az összeg, a jelenlegi támogatási mértékek mellett jövőre akár 70-75 milliárd is lehet - írja a Világgazdaság.
Vágólapra másolva!

Jövőre a támogatási mértékek csökkentésére is számítani lehet, így a lakossági terhek minden valószínűség szerint emelkednek - mondta Skultéty László egészségügyi szakközgazdász. Ez a változás azonban csökkenti a gyógyszertámogatást, így a gyártók befizetéseit is, amely eszerint 35 és 70 milliárd forint között alakulhat.

A törvény értelmében a gyógyszergyártók 2007-től az orvosságok után járó tb-támogatás alapján egységesen 12 százalékot fizetnének a tb-alapba. Ha ez nem lesz elég a gyógyszerek árának támogatására, akkor az azokra fizetett előző évi tb-támogatás növekedésének arányában kell pótolniuk a cégeknek a hiányzó összeget. A vállalatoknak továbbá 2007-ben minden orvoslátogatójuk után ötmillió forint regisztrációs díjat kell fizetniük, ez az összeg a következő években további egymillióval emelkedik majd.

A hazai gyógyszergyártók tiltakoznak a törvény ellen, mivel megítélésük szerint az jelentősen ronthatja a hazai gyógyszeripar versenyhelyzetét. A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége múlt héten bejelentette, hogy előzetes normakontrollt kérnek az államfőtől.

Megalapozottnak tartja a vállalatok félelmeit Rékassy Balázs egészségügyi szakközgazdász, aki szerint a több milliárd forintos kiesések csupán hatékonyság-növeléssel nem kompenzálhatók, így valószínűleg a kutatás-fejlesztési tevékenységtől, illetve a beruházásoktól vonnak majd el forrásokat, és akár az is előfordulhat, hogy néhány nagyobb nemzetközi társaság kivonul a magyar piacról.

A gyógyszergyártók közül a Richter, a Sanofi Aventis és az Egis is készített becsléseket arra vonatkozóan, hogy a megnövekvő terhek mekkora nyereségcsökkenést okozhatnak a számukra. A Richternél úgy vélik, hogy az új jogszabály évente három-négy milliárd forintos nyereségkiesést okozhat, az Egis szintén több mint 3 pluszteherrel számol. A Sanofi Aventis nyeresége, a számítások szerint akár évi tízmilliárd forinttal is visszaeshet a tervezett intézkedés nyomán.