Leépítést tervez a France Télécom

Vágólapra másolva!
Kiszivárgott hírek szerint a France Télécom francia távközlési vállalat jelenlegi 121 ezres dolgozói létszámát két év alatt 105 ezerre tervezi csökkenteni. A vezetők egyelőre nem beszélnek pontos számokról.
Vágólapra másolva!

A France Télécom, a nagyságra második európai távközlési vállalat 22 ezer munkahelyet szüntet meg 2008 végéig - adta hírül szerdán a Libération című francia napilap. A döntés október 20-án hangzott el a cég vezetőinek a 2000 középvezető képviselőivel folytatott kerekasztal-beszélgetésén, de csak a napokban - internetes blogokban - került nyilvánosságra.

A cég szakszervezetei rendkívüli gyűlést hívtak össze, amelyen magyarázatot kérnek a vezetőségtől a kiszivárgott, de velük nem egyeztetett információra. A költségcsökkentés végett munkahelyeinek egy részét évek óta fokozatosan megszüntető France Télécomot eddig kizárólag közös megegyezéssel hagyták el munkatársai.

A Libération értesülése szerint a 2008-ig tervezett 22 ezres létszámcsökkentés magába foglalja a nyugdíjba vonulók állásainak megszüntetését (4800 fő) és a franciaországi foglalkoztatottak egy részének átirányítását köztisztviselői munkakörökbe, önkormányzati titkárnőtől matematikatanárig (4500 fő).

A 2005 végén 121 ezer embert foglalkoztató France Télécom a 22 ezres leépítés mellett hatezer állást kínál új tehetségeknek, és 2008 végére 105 ezerre tervezi munkatársainak számát.

A lapnak nyilatkozó szakszervezeti vezetők elítélték, hogy a minden lehetséges csatornán kiszivárogtatott információkkal a félelem hangulatát teremtette meg a vezetőség, és így próbálja a még tanácstalanokat önkéntes távozásra bírni. A lap megkeresésére a France Télécom visszautasította a vádakat. A vezetőség álláspontja szerint még korai lenne az idei évre vonatkozó létszámcsökkentés számadatait véglegesíteni.