GKI: Javul az egyensúly, erősödik a forint

Vágólapra másolva!
A gazdasági növekedés lassul, az infláció emelkedik, az egyensúly azonban javulni kezd, így a befektetők bizalma és a forint ismét erősödik - áll a GKI Gazdaságkutató Zrt. és az Erste Bank együttműködésével készült előrejelzésben. Magyarország megítélésének markáns javulására azonban csak jövőre lehet számítani.
Vágólapra másolva!

Az év elején a forint még erősödött, a kamatok csökkentek. Az év közepétől azonban - részben világgazdasági és régiós hatásokra, de részben a gazdaságpolitikai fordulat eleinte nem teljesen világos jellege miatt - a forint összességében mintegy 10 százalékkal gyengült, s a kamatok számottevően emelkedni kezdtek.

Október eleje óta azonban a forint lassan, de szinte folyamatosan erősödik, eddig mintegy 6 százalékot. Egyrészt mérséklődtek a konvergenciaprogram végrehajtásával kapcsolatos kételyek, másrészt a többi régiós deviza is erősödőben van.

A pénzpiacok várhatóan egyre hitelesebbnek tekintik a gazdaságpolitikát. A jelenleg 8 százalékos jegybanki alapkamat már valószínűleg nem emelkedik.

Az első kilenc hónapban a reálkeresetek 4,8 százalékkal nőttek, ezen belül azonban szeptemberben csaknem 2 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest. Ez nemcsak a nominális keresetek mérséklődő dinamikájának, hanem a szeptemberben megugrott inflációnak is következménye.

Az áremelkedés üteme március-áprilisban 2,3 százalékkal érte el mélypontját, majd folyamatos emelkedés után szeptemberben 5,9 százalék, októberben pedig 6,3 százalék lett. Tetőzése 2007 tavaszán 8 százalék közelében várható, az év végére azonban már 4 százalék körülire eshet.

Magyarországon a bruttó hazai termék (GDP) idén várhatóan 4 százalékkal emelkedik. Az első negyedévi 4,7 százalékos ütem a harmadik negyedévre 3,7 százalékra csökkent, és a negyedik negyedévben is hasonló ütem várható. Az ipar stabilan 10 százalék körüli ütemben fejlődik, a kivitel közel 14, a belföldi értékesítés 6 százalékkal nő. Kiemelkedő a villamosgép és műszer, valamint a járművek gyártásának fejlődése.

Az építőipar teljesítménye a tavalyi szárnyalás után szinte minden hónapban elmaradt a tavalyitól, az év egészében legjobb esetben stagnálás várható. A kiskereskedelmi forgalom viszont gyorsan bővül. Szeptemberben a megszorító intézkedések - például az áfaemelés - még csak kissé hatottak, a 4,5 százalékos ütem alig maradt el az első kilenc hónap 5 százalékos átlagától.

Az év hátralevő időszakában a forgalom bővülése várhatóan lassul. Szeptemberben egyaránt érezhetően visszafogottabb lett a kivitel és a behozatal dinamikája, s a két ütem lényegében megegyezett.

Szeptemberben a bruttó s főleg a nettó keresetek a korábbi hónapokban megszokottnál kisebb ütemben nőttek. A nettó keresetek az első kilenc hónapban 8, szeptemberben csak 4 százalékkal emelkedtek, ami alapvetően a járulékemelés hatása.

A magyar államháztartás minden 100 forint jövedelméből 2006-ban több mint 120 forintot költ el. A javulás ugyan megkezdődött, de a 2006. évi deficit (a GDP arányában kb. 9,5 százalék) így is messze nagyobb lesz az előző évinél (7,5 százalék) és a módszertani változások figyelembevételével módosított tervezettnél (7,5-8 százalék). A külkereskedelmi, valamint a folyó fizetési és tőkemérleg együttes hiánya a 2005. évihez hasonló lesz.