Keletre terjeszkedik tovább az Erste

Vágólapra másolva!
Középtávon 400 fiókot tervez nyitni Ukrajnában az osztrák Erste Bank. A terjeszkedést a múlt nyáron többségében felvásárolt ukrán Prestige Bank bővítése teszi lehetővé. A 2005-ben alapított Prestige Bank egyelőre csak egyetlen ukrán városban, Kijevben működik.
Vágólapra másolva!

Az Erste 2009 végéig - partnerek bevonásával - 235 millió eurót fektet egy országos kiterjedésű fiókhálózat kiépítésébe. Célja, hogy Ukrajnában a tíz vezető bank közé kerüljön, a mérlegfőösszeget középtávon 3 milliárd euróra akarják növelni.

Hamarosan azt is lehet tudni, hogy a korábban felvásárolt román BCR bank alkalmazottai milyen arányban cserélik korábbi részesedésüket Erste-részvényekre, illetve adják el azokat az Erstének. Ha a BCR összes alkalmazottja az eladás mellett döntene, akkor ez 412 millió eurós készpénzes vételárat jelentene az Erstének. Ha ellenben mindenki az Erste-részvényt választja, akkor az Erstének 10,57 millió új részvényt kellene kibocsátania.

A rekordméretű romániai bevásárlás, a BCR megszerzése után az Erste Bank nem tervez újabb nagy felvásárlást, habár Kelet-Európában továbbra is lehetségesek olyan kisebb részesedésvásárlások, amelyekhez nem szükséges további tőkeemelés, mondták korábban a pénzintézetben. Július végén bejelentették, hogy 27,7 millió euróért megveszik a magánkézben lévő ukrán Bank Prestige 50,5 százalékát.

A román kormány tavaly decemberben hirdette ki győztesnek az Erste Bankot a Banca Comerciala Romana (BCR) 61,88 százalékára kiírt pályázat győzteseként. Az Erste Bank 3,75 milliárd eurót fizetett a legnagyobb román kereskedelmi bank, a BCR részesedéséért. A BCR 36,88 százalékát a román állam privatizálta, további 25 százalékát két nemzetközi pénzintézet értékesítette. Ez a legnagyobb összeg, amelyet osztrák cég valaha is fizetett kelet-európai felvásárlásért, és az eddig legnagyobb egyszeri privatizációs bevétel Romániában is.

Jövő év közepéig kialakul az Erste Bank csoport új szerkezete. Az Erste Bank vezetése egy tőzsdén bejegyzendő holdingon is gondolkodik, amely a csoport kelet-európai üzletéért lenne felelős, benne a pénz- és tőkepiaci részleggel és a nagy adósokkal foglalkozó részleggel is. Az új szerkezet kiküszöbölné a párhuzamosságokat, és új stratégiai lehetőségeket nyitna. Például a holdingba külső partnerek is betársulhatnának.

Az osztrák Erste Bank adózott eredménye az első kilenc hónapban a kisebbségi részesedések nélkül, 649,3 millió euró volt, 27,6 százalékkal több a tavalyi első kilenc havi 508,8 milliónál. Az első félévben 33,7 százalékos volt az éves többlet. A lassulást a korábbi terjeszkedések egyszeri hatásának csökkenése okozza.

Az Erste Bank működési területe Ausztria mellett Csehországot, Szlovákiát, Magyarországot, Horvátországot, Szerbiát és Romániát öleli fel, összesen 15,3 millió ügyféllel, ami a bank szerint a piacnak átlagosan több mint 20 százalékát jelenti az érintett országok átlagában.

Az első kilenc hónapban az Erste Bank Hungary adózott eredménye, 51,8 millió euró, 2,3 százalékkal haladta meg az egy évvel 50,7 milliót, a forint leértékelődését kiszűrve 9,8 százalékkal nőtt volna az eredmény.

A magyar részleg üzemi eredménye az első kilenc hónapban 106,7 millió euró volt, 19,4 százalékkal több a tavalyi első kilenchavi 89,4 milliónál.

A nettó kamatbevétel 11,8 százalékkal 167,9 millió euróra gyarapodott 150,1 millióhoz képest, a nagyobb kölcsönzés miatt, amit segített a bővülés is: a harmadik negyedév végén az Erste Bank Hungarynak 179 fiókja volt, egy évvel korábban 146. Egész évre a magyar részleg nettó kamatbevételének 15 százalékos növekedésében bíznak a bécsi központban.