Újraindultak a feketevágások Magyarországon

2006.12.12. 7:28

Magyarországon már csak azok vesződnek a disznóvágással, akiknek fontos a minőség vagy a hangulat. Az áruházláncok által lenyomott árakat a húsipar is nehezen bírja, az uniós állatjóléti előírások pedig kockázatossá teszik a házi vágást.

 

Költség

Malac

10 000.-

Böllér

10 000.-

Orvos

2000.-

Hozzávalók

17 500.-

Takarmány

16 000.-

Összesen

55 500.-

A házi disznóvágást az uniós állatjóléti előírások is megdrágították, de elsősorban a mostanihoz hasonló magas takarmány- és malacárak, valamint az alacsony felvásárlási árak miatt fordul elő gyakran, hogy veszteséges az állattartás. Egy hathetes malac 10 ezer forintba kerül, és a tartóknak nagy gondot okoz, hogy nem tudnak előre tervezni: a felvásárlási árak naponta változnak. Idén a 48. héten 290 forint alatt volt az élősúlyra vetített kilogrammonkénti felvásárlási ár, ami kevesebb az egy évvel korábbi szintnél.

Egy 110 kilós disznóból 30 kilogramm a belsőség, és másik 20 a fej, a bőr, és a láb. A nettó súly tehát 60 kilogramm körül van, így 925 forintba kerül a hús kilója házi vágás esetén. Mivel az akciós húsok között találunk 700 forintos lapockát, vagy combot, ezért hipermarketben vásárolva veszteségesnek tűnik a háztáji tartás. A húsboltokhoz képest - ahol a legolcsóbb lapocka 1000, a legdrágább szűzérme pedig 2000 forint körül van - néhány ezer forintot lehet keresni házi vágáson.

 Hús

Házi vágás

Hentesnél

Hipermarketben

Lapocka

925.-/kg

1050.-/kg

700.-/kg


Az állat nevelési költségei sok tényezőtől függnek. A nagyüzemeknek általában saját inszeminátoruk (a megtermékenyítésért felelős szakember) és saját állatorvosuk is van, ezért a malacvásárlás és az orvos költségét az ő munkabérük jelenti. Az sem mindegy, hogy táppal vagy darával etetik a disznót. Moslékot ma már tilos adni az állatoknak, szintén uniós rendelkezés miatt. A többek között hallisztet is tartalmazó táppal etetett állatok ugyan 30 százalékkal gyorsabban híznak, így tartásuk kifizetődőbb, ám minőség szempontjából a hagyományos takarmányon - a búzából, árpából, kukoricából, és zabból álló vegyes darán - nevelt sertések húsa ízletesebb, ráadásul kevésbé zsíros, és jóval alacsonyabb a víztartalma.

A megkérdezett szakértők, takarmánygyártók, gazdák és hentesek szerint lényeges minőségi különbség van a saját és a boltban vásárolt hús között, függetlenül attól, hogy házilag vágni mostanában nem feltétlenül éri meg.

Fotó:MTI
A hús víztartalma a takarmánytól is függ

Békés megyében, Margitéknál a böllér öli meg a disznót, majd leperzseli a szőrét, és szétszedi az állatot. A darálás, kolbászgyúrás, hurkagyártás azonban már a család feladata. Hozzájuk jutányos áron jön a hentes, mert régi barátja a családnak. Ott vacsorázik, sőt haza is visz csomagot. Nem kell minden munkát egyedül végeznie, a háznál sokat segítenek neki, így csak 5 ezer forintot kér, de ennek az összegnek a dupláját is ki lehetne fizetni egy böllérnek.

Fotó: MTI
Az unióban moslék sincs

A disznóvágáshoz szükséges anyagok meglehetősen drágák, a perzselésre és az üstök melegítésére például elfogy egy 4 ezer forintos gázpalack. A köbméterenként 14 ezer forintos tűzifával sem sokkal olcsóbb dolgozni. Az őrölt paprika kilója 2500 forint a magántermelőnél, mert a tapasztalt disznóvágók szerint a bolti paprikától nem lesz megfelelő színe és íze a kolbásznak. A legnagyobb költséget a bél jelenti, amibe a kolbászt, a szalámit és a hurkát töltik. A vastag bélből 60 centiméter 150 és 250 forint között van. Ennél jóval olcsóbb a műbél, métere 50 forint, de száradáskor nem tud megfelelően összehúzódni. A marhabél is olcsó, de abban sokszor átveszi a marhafaggyú ízét a kolbász. A füstölés kilogrammonként 60 forint körüli járulékos költséget jelent, de nem érdemes spórolni rajta, mert nem csak a tartósítás miatt fontos, hanem a minőséget is meghatározza.

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK