Sokan érdeklődnek a Puskás név iránt

Vágólapra másolva!
Nagy cégek is érdeklődnek a legnépszerűbb magyar, Puskás Ferenc nevének használata iránt, ugyanakkor sokan vissza is élnek a Puskás-branddel - írja a Napi Gazdaság.
Vágólapra másolva!

Ma Magyarországon az egyik legnépszerűbb és legpiacképesebb név Puskás Ferencé, így több vállalat érdeklődését is felkeltheti a közeljövőben - közölte Császári Attila, az Adidas Budapest Kft. marketingigazgatója. Azt azonban figyelembe kell venni, hogy a mai fiatalok, labdarúgók, akik például egy-egy ruházati terméket gyártó cég célközönségei lehetnek, a generációs különbségek miatt kevesebbet hallottak Puskás Ferencről, mint a mai sztárokról, akikkel tele van a média.

Éppen ezért, ha valaki a nevet fel kívánja majd használni, mindenképpen meg kell határoznia azt is, hogy mely termékkörrel lehet ezt a leghatékonyabban megtenni. Puskás Ferenc igazi világpolgár volt, így az sem lenne meglepő, ha külföldi cégek érdeklődnének a névhasználatról a jogtulajdonosnál - vélekedett Császári.

Nagyon sok esetben visszaélnek Puskás Ferenc nevével, arcával - tájékoztatta a lapot Szöllősi György, a család, mint jogtulajdonos szóvivője. Sok érdeklődő van ugyanakkor, aki a jogi előírásokat betartva szeretné a nevet használni, konkrét cégeket azonban Szöllősi nem kívánt megnevezni, mivel a tárgyalások jelenleg is zajlanak. Azt azonban elmondta, hogy van közöttük a piacukon meghatározónak számító társaság is. Korabeli mezek kiadásáról egyelőre nem tárgyalnak, ám elképzelhető, hogy lesz ilyen.

A szóvivő szerint ugyanakkor a család számára az elérhető bevételnél fontosabb az, hogy érzelmi, erkölcsi alapon tudjon azonosulni a Puskás névre épített projekttel. Egy dokumentum- és egy játékfilmről egyébként már aláírtak megállapodást, a kapcsolódó ajándéktárgyak forgalmazásának jogát pedig átengedték a produkció készítőinek.

Emellett a Szöllősi György által írt könyvet is újra kiadták. A kiadvány egyébként Spanyolországban, a Real Madrid közreműködésével is boltokba kerül. A konkrétumokról még folynak a tárgyalások. A Puskás Öcsi neve alatt futó felcsúti labdarúgó-akadémia ünnepélyes névfelvétele november 26-án lett volna, ám az Aranycsapat kapitányának halála miatt ez tavaszra halasztódik.

Az Aranycsapat esetében a jogutód kérdése sokkal bizonytalanabb. A kilencvenes években a még élő játékosok ezzel a céllal ugyan létrehozták az Aranycsapat Kft.-t, a társaság azonban sohasem működött érdemben. A Magyar Labdarúgó Szövetségnél sem tudták megmondani, hogy ki lehet a legendás alakulat "brandjének" jogtulajdonosa.