A Fed nem változtatott az alapkamaton

2006.12.13. 8:18

Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) keddi ülésén 5,25 százalékon tartotta az irányadó célkamatot, sorrendben negyedszer. A döntés megfelelt a szakértők várakozásának.

Kedden a Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága (FOMC) 10:1 arányban szavazott úgy, hogy a kamatszint ezúttal se változzon. Az amerikai jegybank augusztus 8-án szakította meg a 2004 júniusa óta tartó kamatemelési sorozatát és tartotta először szinten a célkamatot.

A Fed úgy értékelte, hogy idén lassult az amerikai gazdaságnövekedés a tartósan gyengülő lakáspiac miatt. A szervezet már előző ülésein is hanyatló lakáspiacról beszélt, azonban most először használta ezzel kapcsolatban a "tartós" kifejezést.

A Fed rámutatott arra, hogy az év során gyengült az amerikai gazdaság bővülése korábbi kamatdöntéseinek a hatására. Miközben a legújabb makrogazdasági adatok vegyes képet mutatnak, a következő negyedévekben a gazdaság mérsékelt ütemben bővül majd - vélte a FOMC.

A korábbiakhoz hasonlóan a mostani közlemény is azt tartalmazta, hogy az inflációs nyomás várhatóan mérséklődik egy idő után az energiaárak gyengülésére. Ugyanakkor a FOMC leszögezte, hogy bizonyos inflációs kockázatok még fennállnak és ez nem zárja ki az újabb kamatemelés lehetőségét.

Közleményében a Fed hangsúlyozta, hogy a további kamatlépését elsősorban a következő időszak inflációs és gazdaságnövekedési kilátása határozza meg.

Vezető befektetési bankok szerint az amerikai jegybank a jövő év első negyedéig a jelenlegi szinten tartja célkamatát. A Dow Jones Newswires által pénteken megkérdezett 20 elsődleges állampapír-forgalmazó véleményének az átlaga szerint a Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága decemberi, januári ülésén nem változtat a jelenlegi 5,25 százalékos kamatszinten.

KAPCSOLÓDÓ CIKK