Maradtak kérdőjelek a Telekom vizsgálatánál

Vágólapra másolva!
Még mindig nem tudja megítélni a Magyar Telekom, hogy mikorra, illetve milyen végkövetkeztetéssel zárul a leányvállalati szerződésekkel kapcsolatosan a cégcsoportnál február óta tartó vizsgálat. A montenegrói cégeknél folyamatban lévő vizsgálat időközi megállapításai alapján, négy szerződéssel kapcsolatban, 2 milliárd forintos kifizetést költségként számolnak el, ezért a cég 2005. évi gyorsjelentésében közölt adatokhoz képest, ezzel arányos mértékű negatív hatása lesz egyebek mellett az adóban, a kisebbségi részesedésben, valamint az eredményben - közölte a cég csütörtökön az [origo]-val közleményben.
Vágólapra másolva!

A Magyar Telekom 2006. február 13-án jelentette be, hogy vizsgálatot kezdeményezett a montenegroi leánycégei által kötött, bizonyos tanácsadói szerződésekkel kapcsolatban. A vizsgálatot a cég audit bizottságának felügyelete mellett egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda végzi egy pénzügyi tanácsadó és egy informatikai igazságügyi szakértő cég segítségével.

A pénzügyi tanácsadó cég mintavételszerűen áttekintette a társaság és montenegrói leányvállalatainak számviteli és tranzakciós adatait, amelyek harmadik fél beszállítókkal folytatott összes tranzakció értékének 72 százalékát, illetve a velük kötött összes szerződések értékének 90 százalékát képviselték.

A vizsgálat korai szakaszában két, a Magyar Telekom által 2005-ben kötött, további tanácsadói szerződés került a vizsgálók látókörébe, és az audit bizottság ezen szerződésekre is kiterjesztette a vizsgálatot. A négy vizsgált szerződés teljes értéke mintegy 2 milliárd forint. A vizsgálat során nyilvánvalóvá vált, hogy a társaság, a TCG és a Monet bizonyos munkavállalói elektronikus dokumentumok megsemmisítésével és megváltoztatásával akadályozták a vizsgálatot.

A szakértők szerint hét munkavállalóhoz tartozó, tíz számítógép merevlemezéről dokumentumokat töröltek, illetve "eltüntető" program használatával véglegesen helyreállíthatatlanná tették a törölt dokumentumokat. A vizsgálók megállapították, hogy a törölt elektronikus dokumentumok több, a vizsgált szerződésekhez kapcsolódó dokumentumot tartalmaztak. A törlés és eltüntetés azt követően történt, hogy a társaság dokumentumok megőrzésére szóló felhívást bocsátott ki.

A független vizsgálók eddig nem szereztek megfelelő bizonyosságot, hogy a négy vizsgált szerződés bármelyikének eredményeként a társaság vagy annak leányvállalatai a szerződések ellenértékeként kifizetett összegekkel arányos szolgáltatást kaptak volna. A közlemény szerint nem világos, hogy kik a valós szerződő felek, és bizonyos szerződések megfogalmazása nem kellően pontos a társaságnak nyújtandó tényleges szolgáltatások tekintetében. A független vizsgálók nem tudták egyértelműen meghatározni a szerződések célját. Az eddigi megállapítások alapján a Magyar Telekom könyvvizsgálójának aggályai kellően megalapozottak voltak.

A vizsgálat következményeként a társaság több munkavállalót is felmentett a munkavégzés alól, akik időközben megszüntették munkaviszonyukat. A munkavégzés alól felmentett munkavállalók között voltak a társaság stratégiai területének tagjai, valamint a TCG egyik vezetője. A korábban közzétetteknek megfelelően a TCG igazgatósági tagjait szintén leváltották. A vizsgálatot végzők egy másik leányvállalatnál számos olyan szerződést is beazonosítottak, amelyek további vizsgálatot tehetnek szükségessé.

A vizsgálat felszínre hozott bizonyos hiányosságokat a társaság belső kontrolljainak és folyamatainak kialakítását és működtetését illetően. Ezért a Magyar Telekom-csoport döntött egy megfelelőségi igazgatói pozíció létrehozásáról, amely vezető közvetlenül a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettesének, a felügyelő bizottságnak és az audit bizottságnak tartozik jelentéstételi kötelezettséggel.

Ezzel párhuzamosan a cég áttekinti szabályzatait, elindít egy átfogó megfelelőségi képzési programot, felülvizsgálja a beszerzéssel kapcsolatos belső kontrollfolyamatait, valamint azt a követelményt, miszerint minden szerződés-jóváhagyásra egységes szabályok és folyamatok vonatkozzanak.

A cég felülvizsgálta a vállalati összeolvadásokra és akvizíciókra vonatkozó folyamatait is. Minden ilyen ügyletet az igazgatóságnak kell jóváhagynia és azokról az audit bizottság féléves rendszerességgel jelentést kap.

A Magyar Telekom csütörtökön délelőtt tartja rendkívüli közgyűlését, amely a tervek szerint elfogadja a 2005. évi gazdálkodásáról szóló éves jelentés főbb pénzügyi számait.A társaság korábban a montenegroi leányvállalatainál folyó vizsgálat miatt nem tudta lezárni könyveit, s megtartani a 2005. évet lezáró rendes közgyűlést. A késés miatt a vállalat és bizonyos leányvállalatai elmulasztottak és a jövőben is elmulaszthatnak bizonyos jogszabály és rendelkezés által előírt határidőket. Ezért csütörtökig a társaságra 12 millió forint bírságot róttak ki. A vállalat tájékoztatta a vizsgálatról a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, valamint az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletét és igazságügyi tárcáját, és kapcsolatban áll a fenti hatóságokkal a vizsgálat állását illetően, a hatóságok kérdéseit megválaszolja.

Először a Magyar Telekom könyvvizsgálói jeleztek kifogást a montenegrói leányvállalatok, a Telekom Crne Gore A.D. (TCG) és a Monet d.o.o. (Monet) által 2005-ben kötött két tanácsadói szerződéssel kapcsolatban. A vizsgálat eredetileg ezen két szerződés teljes körű vizsgálatát foglalta magában és a Magyar Telekom, a TCG és a Monet munkavállalói, illetve a szerződésekről tudomással bíró harmadik felek meghallgatását.