Vágólapra másolva!
A főiskolásokat és egyetemistákat sújtja legjobban az utazási kedvezmények megszüntetése, így e téren várható a legnagyobb vita a társadalmi szervezetekkel, amelyek az új koncepciónak ezt a részét elfogadhatatlannak tartják. A fogyatékkal élők ugyanakkor pontosításokat tartanának szükségesnek, míg a 65 év alatti nyugdíjasok lemondanak ugyanazokról a kedvezményekről, ami e kor fölött már jár.
Vágólapra másolva!

Első körben egyeztetett az utazási kedvezmények változtatásáról a gazdasági minisztérium az érintett szervezetekkel szerdán, Budapesten. A megbeszélésre 43 érdekképviseletet hívtak meg, ahol egyértelműen kiderült, hogy komoly ellenállás várható a diákok, a pedagógusok, és a közalkalmazottak részéről. Ugyanakkor a fogyatékkal élők részéről csak részletkérdéseket akartak tisztázni, míg a nyugdíjasok nem emeltek kifogást. Ez utóbbiaknál természetesen részben érthető is, hiszen Felsmann Balázs, a gazdasági tárca infrastruktúráért felelős szakállamtitkára már a megbeszélés elején hangsúlyozta, hogy a 65 év felettiek kedvezményéhez nem nyúlnak. Ugyanakkor a nyugdíjas szervezetek azt is bejelentették, hogy a 65 év alattiak lemondanak arról, hogy ugyanazokat a kedvezményeket megkapják mint idősebb társaik. (Ezt tavaly ígérte meg nekik Gyurcsány Ferenc.)

Felsmann Balázs egyébként végig azt hangsúlyozta, hogy komolyan gondolják az egyeztetést, ugyanakkor felhívta arra is a figyelmet, hogy nem egyértelműen a kedvezmények megvonására készülnek, hanem a teljes rendszer átalakítására. Ez egyrészt jelent elvonásokat is, de fontos prioritás, hogy áttekinthető, és következetes legyen az új rendszer. Jelenleg ugyanis eltérőek a kedvezmények, például a fogyatékosok egyes csoportjainál, de még járművek között is, mivel sok kedvezmény vasútra érvényes, buszra viszont nem.

Az államtitkár elmondta, kilenc kedvezmény megszüntetése mellett nyolcat csökkentenek, haton pedig változtatnak, ami jelenthet jobb és rosszabb feltételt is.

Példaként említette az államtitkár, hogy a magyar igazolvánnyal rendelkezők utazási kedvezménye 50 százalék lesz 90 százalék helyett. Ez azonban így is a legmagasabb kategória, amit magyar állampolgároknak is adnak, tehát nem a határon túliak ellen irányul - hangsúlyozta Felsmann Balázs.

Eltörlik a kedvezményeit egyebek mellett az európai parlamenti képviselőknek, és az esti és levelezős diákoknak. A költségvetési szervezeteknél dolgozóknak 50 százalék marad a kedvezmény, de maximum 12 alkalomra, viszont vasút helyett már autóbuszra is érvényes lesz.

Az érdekképviseletek részéről a legtöbb támadás a diákok kedvezményeinek megvonását érintette. A szülőket képviselő szervezetek természetesen kifogásolták, hogy ez is a szülők zsebére megy, ráadásul nem szociális és gazdasági, hanem oktatási kérdésről van szó. Ez a törvény ugyanis 18 éves korig tankötelezettséget ír elő, aminek addig ingyenesnek kellene lennie. A jegyár emelése, és az 50 százalékos kedvezmény mérséklése, együttesen 85 százalékos emelést jelent 420 ezer diák számára - hangzott el. Márpedig ez elfogadhatatlan a szervezetek szerint, amelyek egyelőre a háttérszámítások hiányában nem tudtak konkrét javaslatokat tenni.

A szociális körben és a fogyatékkal élők egységesen 90 százalékos támogatást kapnak, és kidolgozás alatt van egy egységes okmány elkészítése is, ami ezt igazolja. A fogyatékkal élők szervezetei egyebek mellett azt kérték, hogy a támogatás a bérletekre is terjedjen ki, és a kísérők is megkaphassák a támogatásokat. Az államtitkár azt válaszolta, hogy az általuk feltett részletkérdéseket egy külön szakértővel egyeztethetik majd.