Noha az országban összesen több mint 200 helyen kérhetnek segítséget a fogyasztók a gázártámogatást igénylő lap kitöltéséhez, az esetek egynegyedében hiánypótlásra van szükség.

Eddig mintegy másfél millióan kértek gázártámogatást, az igénylések negyedénél ugyanakkor hiánypótlásra van szükség - közölte Schranz Edit, a szociális tárca szóvivője hétfőn az MTI kérdésére.

Elmondta: arra számítanak, hogy összesen mintegy kétmillió háztartás kér majd gázártámogatást. Az adatlapok 70 százalékát, közel egymillió kérelmet dolgoztak fel eddig, s 25 százalékukat kellett az igénylőknek hiánypótlásra visszaküldeni.

A szóvivő a tipikus hibák között említette, hogy nincs aláírva az igénylés, hiányzik az adószám vagy nem csatolták hozzá az utolsó havi gázszámlát. Az ilyen igénylőlapokat az Államkincstár hiánypótlásra visszaküldi. Ha valaki e héten hiánypótlást kérő borítékot kap, érdemes azt postafordultával visszaküldeni - hívta fel a figyelmet Schranz Edit.

Abban az esetben, ha valaki úgy érzi, nem tudja a hiányt egyedül pótolni, országosan több mint kétszáz helyszínen kaphat segítséget: 174 munkaügyi kirendeltségen, a nyugdíjfolyósító igazgatóság 29 helyszínén és az államkincstár területi igazgatóságain állnak a lakosság rendelkezésére.

Hangsúlyozta: az első igényléseket érdemes hétfő éjfélig postára adni azoknak, akik már a februári számlánál érvényesíttetni szeretnék kérelmüket. Aki március 31-ig adja be igénylését, visszamenőleg kapja meg a támogatást.

Szegeden januárban is a támogatással csökkentett távhőszámlát kell kifizetnie mintegy hétezer szegedi fogyasztónak - tájékoztatta a Szegedi Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója hétfőn az MTI-t.

A napokban postázandó számlán a cég 27 ezer fogyasztója közül azoknál a jogosultaknál jelentkezik a támogatás, akik hibátlan igénylése január 5-éig beérkezett a kincstárhoz - mondta Básthy Gábor.