Majdnem rekordot döntött a BUX

Vágólapra másolva!
Rekordközeli helyen, 23 979,57 ponton zárt pénteken a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX. A vezető részvények közül csak a Mol árfolyama gyengült. A forgalom elsősorban a New York-i tőzsde nyitása után élénkült meg, mert a tengeren túli piacok hétfőn zárva tertanak.
Vágólapra másolva!

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 274,85 pontos emelkedéssel 23 979,57 ponton zárt pénteken, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,16 százalékos erősödés.

Pénteken ismét nagy volt a részvénypiaci forgalom, megközelítette a 41,7 milliárd forintot. A vezető részvények közül csak a Mol árfolyama gyengült az előző napi záráshoz viszonyítva. A kis és közepes tőzsdei részvények indexe, a BUMIX 10,27 ponttal, 0,40 százalékkal 2.584,92 pontra emelkedett.

Keresztesi Andrea, a KBC Eguities üzletkötője szerint pénteken is alapvetően az OTP és a Mol határozta meg a tőzsdei kereskedést. Ezúttal a Mol részvényre született egy 382 ezer darabos átkötés, a megbízó ezúttal is az ÁÉB volt. Szerdán és csütörtökön az OTP részvényre született 1,3 millió, illetve 1,1 millió darabos ÁÉB átkötés. Jelentős ingadozás után zárásra sikerült nyereségben maradnia a gyógyszerpapíroknak is.

Keresztesi Andrea a kisebb papírok közül említette a TVK-t, amely 5,3 százalékkal, 310 forinttal 6.160 forintra erősödött, forgalma meghaladta a 331 millió forintot. A szakember kiemelte, hogy a forgalom a New York-i tőzsde nyitása után élénkült meg, hétfőn azonban zárva tartanak a tengerentúli piacok, ezért nyomottabb kereskedés várható Európában is. Az OTP 25,5 milliárd forintos forgalomban 281 forinttal, 3,42 százalékkal 8.491 forintra erősödött.

A Mol árfolyama 140 forinttal, 0,68 százalékkal 20.600 forintra esett, forgalma megközelítette a 12,4 milliárd forintot. A Richter árfolyama 350 forinttal, 0,86 százalékkal volt magasabb, mint csütörtökön záráskor, a papír 40.900 forinton zárt, forgalma meghaladta az 1,4 milliárd forintot. A másik gyógyszer részvény, az Egis 10 forinttal, 0,04 százalékkal 25.910 forintra nőtt, forgalma azonban alacsony, mindössze 81 millió forint volt. A Magyar Telekom árfolyama 983 millió forintos forgalom mellett 2 forinttal, 0,21 százalékkal 968 forintra esett.