Nagy forgalomban emelkedett a BUX

Vágólapra másolva!
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 164,03 pontos emelkedéssel 24 360,54 ponton zárt hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest ez 0,68 százalékos erősödés.
Vágólapra másolva!

Nagy forgalmat bonyolított le a Budapesti Értéktőzsde hétfőn, az összérték elérte a 31,03 milliárd forintot. A vezető részvények az MTelekom kivételével mind növelték értéküket az előző kereskedési napi záráshoz viszonyítva.

Tapaszti Attila, a Takarékbank részvénypiaci elemzője elmondta, hogy a tőzsde reggeli lendülete lelassult ugyan délutánra, de azért még így is nyereséggel végződött a hét első kereskedési napja. Kedden megszakadhat ez a folyamat, hiszen Nyugat-Európában és a tengerentúlon már csökkenésbe fordultak az árfolyamok.

A szakember az olajár emelkedésének pozitív hatását emelte ki a Mol árfolyamára, az OTP viszont még nem tudott megmaradni a meghódított 9 ezer forint felett.

Enyhült a gyógyszer-részvényekre nehezedő nyomás, a Citigroup múlt heti leminősítését túlreagálta a piac, ennek a korrekciója volt a hétfői erősödés.

Az OTP árfolyama 46 forinttal, 0,52 százalékkal 8 916 forintra emelkedett, forgalma 15,47 milliárd forintot tett ki.

A Mol-részvények 20 225 forintot értek, 175 forinttal, 0,87 százalékkal többet, mint előző nap záráskor, forgalmuk 9,96 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom-részvények ára 614 millió forintos forgalomban 8 forinttal, 0,78 százalékkal 1012 forintra esett.

A Richter árfolyama 900 forinttal, 2,31 százalékkal nőtt az előző kereskedési napi záráshoz viszonyítva, papírjai hétfőn záráskor 39 900 forintot értek, forgalma 4,17 milliárd forint volt. A másik gyógyszerrészvény, az Egis papírjai 300 forinttal 25 000 forintra erősödtek 771 milliós forgalomban.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 2,26 ponttal, 0,09 százalékkal 2617,53 pontra emelkedett.

Erősödött a forint

A forint erősödött hétfőn a bankközi devizapiacon: az eurót fél négy tájban 251,10/20 forinton jegyezték a pénteki 251,80/90 forint után.

A devizapiacon 14 óráig a monetáris tanács kamatdöntő ülését várták, a változatlanul 8 százalékon hagyott kamat megegyezett a piac várakozásaival. Az eurót nap közben 251-252 forint között jegyezték, ezen belül délután volt erősebb a forint. Amennyiben a 250,90 forintos szintet sikerül elérni, a forint jelentősen erősödhet, vélik a piacon.

A forintot erősítheti, hogy a gyorsuló infláció miatt esetleg szükségessé válhat kamatemelés, erre az MNB alelnökei az elmúlt két napban figyelmeztettek. Auth Henrik a monetáris tanács döntését követő sajtótájékoztatón, Adamecz Péter pedig egy pénteki konferencián szólt erről. A kereskedők szerint a feltörekvő valuták is erősödőben vannak, ami ugyancsak kedvező a forint számára.

[origo]/MTI